Húsz éve segíti a nehéz sorsú gyermekeket a Ház a Holnapért Egyesület

Húsz éve nyújt segítséget árvák, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatal felnőttek számára a Ház a Holnapért Egyesület.

A civil szervezet tevékenységével az egész romániai gyermekvédelmi rendszer számára jó példát mutat – véli Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, a Ház a Holnapért Egyesület elnöke. Az egyesület fennállásának 20. évfordulója kapcsán a németországi támogatók részvételével tartottak ünnepséget szeptember 16-án Székelykeresztúron.

Sógor Csaba, RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a székelykeresztúri ünnepségen elmondta: 20 évvel ezelőtt abban bíztak, hogy gyorsabban fejlődik majd a romániai gyermekvédelmi hálózat és azt a feladatot, amelyet az egyesület elindított később majd az állam fogja átvállalni. „A gyakorlat azt mutatja, hogy az egyesület munkájára továbbra is szükség van, ezért bízunk benne, hogy német barátainktól továbbra is kapunk támogatást a gyermekek neveléséhez és gondozásához” – hangsúlyozta a képviselő. Sógor Csaba szerint példaértékű munkát végez az egyesület, arra világít rá „hogy a civil társadalom munkája hogyan tudja sikeresen kiegészíteni, esetenként átvállalni mindazt, amit az állam nem tud megfelelően ellátni.”

Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő az ünnepségen köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt években az egyesület napi tevékenységét és életét szervezték: Sebestyén Lászlónak, az egyesület korábbi ügyvezetőjének és Balázs Kingának, a jelenlegi ügyvezetőnek. Sógor Csaba elmondta, az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságában képviselőtársaival azért dolgoznak, hogy olyan uniós szabályozások szülessenek, amelyekkel rábírhatják a tagállamokat a jó példák cseréjére és átvételére. „Arra ösztönözzük a tagállamokat, köztük Romániát is, hogy kezeljék prioritásként a hazai szociális háló fejlesztését és biztosítsanak elegendő költségvetést a szociális problémák kezelésére, mert az államnak elemi kötelessége és érdeke is polgárainak jóléte - magyarázta a képviselő.

A Rumänien Arbeitsgruppe Hemmingen nonprofit német egyesület támogatásával 1996-tól öt családi típusú házat építettek. A legelsőt 1996-ban adták át Rugonfalván, ezt követte 1999-ben egy újabb ház átadása Bögözben, majd 2000-ben két házat is felavattak Újszékelyen. Az ötödik családi házat pedig 2011-ben Siménfalván adták át. A lakóházakban lelkes nevelőszülők gondoskodnak a nehézsorsú gyermekekről, akiknek munkáját egy pedagógus, illetve egy háztartásbeli is segíti. Az elmúlt 20 év alatt 76 gyermek nevelkedett fel, majd hagyta el a családi házakat és indult el saját sorsára. Az öt házban jelenleg 41 különböző korú gyermek neveléséről gondoskodnak.  

Kimaradt?