RMDSZ: forrnak az indulatok Marosvásárhelyen

„Egyetlenegy városi szervezet alakul Marosvásárhelyen, ennek pedig az én információm szerint egyetlen elnökjelöltje van, Peti András" – jelentette ki a maszol.ro-nak az RMDSZ főtitkára. Kovács Péter arról fejtette ki álláspontját, hogy két különálló rendezvényt is tartanak kedden este Marosvásárhelyen a városi szervezet újraszervezéséről.

A Maros megyei szervezet Területi Állandó Tanácsa (TÁT) korábban közleményben értesítette a sajtót, hogy február 12-én 18 órára összehívja a marosvásárhelyi RMDSZ közgyűlését a Deus Providebit Tanulmányi Ház tanácstermébe. Hétfőn azonban Kovács István leváltott körzeti elnök kedd estére a Jókai utcai Bocskai terembe egy másik közgyűlést hívott össze, amelyet – a meghívó szerint – „egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-es érdekképviseletért" szerveznek.petivass

„Ha ennek a másik közgyűlésnek a kezdeményezői – sohasem lehet tudni – esetleg bocsánatot kérnek a marosvásárhelyiektől, mert padlóra vitték az RMDSZ-t, azt én nem kifogásolom. Nem kérdőjelezem meg a leváltott körzet elnökök jogát arra, hogy találkozzanak, beszélgessenek egyet, de ennek semmi köze a városi szervezet megalakulásához" – jelentette ki Kovács Péter, aki hangsúlyozta, hogy a megyei szervezet testületeinek határozatai megfelelnek az alapszabályzatnak.kovacs-peter

A történtek előzménye, hogy a január 25-én Marosvásárhelyen megtartott ülésen a Területi Képviselők Tanácsa elhatározta: legkésőbb március 5-én közgyűlés keretében a marosvásárhelyi RMDSZ válasszon új elnököt. A közgyűlésen és az új vezetőség megválasztásán azok vehetnek részt, azoknak van szavazati joguk, akik előzőleg az RMDSZ-székházban regisztráltak. Ez nem jelenti azt, hogy aki nem regisztrált, megszűnt volna RMDSZ-tag lenni – hívták fel a figyelmet a regisztráció meghirdetésekor a megyei szervezet vezetői –, hanem azt, hogy szavazati joggal csak a regisztrált tagok rendelkezhetnek.

A regisztráció múlt pénteken lezárult, összesen 305 tagot iktattak. Ezzel egy időben Brassai Zsombor megyei ügyvezető alelnök február 8-án nyilatkozatot küldött szét a sajtónak, amely szerint február 12-én, kedden 18 órakor alakuló közgyűlésre kerül sor a Deus Providebit Tanulmányi Házban.

Túl korán zárult a regisztráció?

Erre reagálva az RMDSZ egy másik csoportjának nevében Vass Levente volt polgármesterjelölt is közzétett egy nyilatkozatot, amelyben fájlalja, hogy csak azok a tagok vehetnek részt a választáson és csak az választható meg, aki előre regisztrált személyesen a megyei RMDSZ székhelyén. „Visszautasítják már a regisztrálni vágyókat a székházban, habár még egyetlen napilap sem hozza a közleményt, még mindig nincs elnökjelölt, program" – hívta fel a figyelmet Vass Levente.

Hasonlóan nyilatkozott erről Kovács István is. „Pénteken tájékoztattak, hogy már nem regisztrálhatok, mert ad hoc döntés született arról, hogy a regisztrációt berekesztik, és összehívták a közgyűlést. Elfogadhatatlan, hogy szűk érdekcsoport döntse el, ki és milyen módon képviselje a marosvásárhelyi magyarokat" – jelentette ki a Krónikának.

Válaszul Brassai Zsombor összefoglalót küldött a sajtónak a városi RMDSZ-en belüli, évek óta létező problémákról. „Az átszervezés szükségessége évek óta napirenden van" – állítja az ügyvezető alelnök, aki kitér a 2008-as önkormányzati választásokat követő "konfliktusoktól terhelt" időszakra is.brassai-zsombor

Emlékeztet arra, hogy az elmúlt években több döntés is született, de a marosvásárhelyi vezető testület „füle botját sem mozdította, sőt még jobban bemerevedett, begubózott, egy lépést sem tett annak érdekében, hogy racionálisan újragondolja, újratervezze a szervezeti struktúrát, újrafogalmazza a szervezet társadalmi küldetését, politikai programját". A bizalmi válság pedig Brassai szerint oda vezetett, hogy Maros megyében 9 ezer szavazatot veszített 2008 és 2012 között az RMDSZ, amiből 6 ezret éppen Marosvásárhelyen.

Brassai Zsombor szerint a március 5-i dátum nem más, mint egy végső határidő. „A közgyűlést pedig az Alapszabályzat értelmében a Területi Állandó Tanács hirdeti ki, szabhatja meg időpontját és helyszínét. A múlt pénteken a TÁT teljesen legitim feltételek között eldöntötte, hogy február 12-én a Deus Providebit Tanulmányi Központ tanácstermében megszervezi a gyűlést" – írta kedd reggeli közleményében az ügyvezető alelnök.

Párhuzamos rendezvények

Vass Leventéék a Jókai utcai Bocskai terembe elsősorban azokat az RMDSZ-tagokat várják, akiknek már nem adatott meg a regisztráció lehetősége a székházban. A meghívó szerint „az elkövetkező 5-15 év társadalmi, várospolitikai támogatás-, és magyarság-politikai együttgondolkodás alapjait" teszik le, ugyanakkor felemelik a hangjukat a Maros Megyei RMDSZ ügyvezetőinek „tájbasimuló, és kizárásos- klikkesedő politikai szokásainak megszüntetéséért".

A Bocskaiban meghirdetett közgyűlés szervezői a marosvásárhelyi elnökválasztást és átszervezést vezetők menetközben történő szabályváltoztatásai ellen is tiltakoznak. Ugyanakkor arra szólítják fel a négy érintettet, az újjáalakító bizottság tagjait, hogy a szervezeti értékrendet betartva ne jelöltessék magukat vezető pozíciókba sem a megújulandó marosvásárhelyi, sem a Maros megyei RMDSZ szervezet élére.

Brassai Zsombor ezzel szemben úgy fogalmaz: „a kérdés az: konzerválni akarjuk a múltat, vagy képesek vagyunk megújulni?!" Az ügyvezető alelnök a marosvásárhelyi magyar közösségen belül kialakult konfliktushelyzetre való tekintettel tartja szükségesnek áttekinteni az "inkriminált RMDSZ-átszervezés rövid, nyolc hónapos történetét".

Közleménye szerint megállapítást nyert, hogy a 13 körzetre tagolt szervezet több alapegységében megszűnt a szervezeti tevékenység, nincs tagnyilvántartás, hiányos a tagokkal való kapcsolattartás, nem tartanak testületi gyűléseket és a választási kampány során sem tudtak valós mozgósító tevékenységet folytatni.

Kimaradt?