A Marosba zuhant egy autó Hargita megyében

Egy 19 éves gyergyóremetei fiatal autójával a Marosba zuhant csütörtök este fél 10 után nem sokkal. A szerencsétlenségben csak könnyebb sérüléseket szerzett a fiú – tájékoztatott pénteken a Hargita megyei rendőrség.

A baleset a 153C jelzésű megyei úton történt. A fiatal, N. Z. egy másik autó előzésébe kezdett egy erre nem engedélyezett útszakaszon: szabálytalanul áthajtott a folytonos záróvonalon. A másik autót egy szintén 19 éves helybéli fiatalember, B. B. vezette, aki szabályosan közlekedett.

Miután N. Z. megelőzte a másik járművet, idő előtt szeretett volna visszatérni a haladási irányának megfelelő sávra, ezért nem tartotta a megfelelő távolságot az időközben mögéje került autótótól. Az általa vezetett jármű jobb oldala nekicsapódott B. B. kocsijának, N. Z. elvesztette az uralmát az autó fölött, és a Marosba zuhant.

A balesetben érintett személyek nem voltak alkohol befolyása alatt, a gyergyószentmiklósi ügyészség gondatlanságból elkövetett testi sértés ügyében vizsgálódik. 

Kapcsolódók

Kimaradt?