Kelemen Hunor: a magyar közösségnek joga van római katolikus iskolát működtetni Marosvásárhelyen

Ha magyar közösség arra a következtetésre jutott, arról döntött, hogy római katolikus iskolát akar működtetni Marosvásárhelyen, az államnak kötelessége ezt biztosítani. A közösségnek ehhez joga van – hangsúlyozta Kelemen Hunor Marosvásárhelyen. Az RMDSZ elnöke részt vett a katolikus gimnázium védelmében tartott tüntetésen.

A politikus elfogadhatatlannak tartja, hogy különböző jogi intézkedések fedőnevén próbálják ellehetetleníteni azt az iskolát, amely működését támogatják a szülők, a gyermekek és az egyház képviselői is. „Ez a közösség jogos elvárása, amely sért egyeseket. Ezt pedig nagyon súlyos, következményekkel teli dolognak tartom” – tette hozzá.

„Ebben a pillanatban a főtanfelügyelőnél, az oktatási minisztériumnál van a megoldás, ugyanis működik az iskola. Az igazgató mandátumát meg kell hosszabbítani, az iskola jogi személyiségét pedig meg kell őrizni” – érvelt Kelemen Hunor.

„A magyar közösség a római katolikus iskola újraalapításával senkitől nem vett el semmit, a többségiektől sem. Itt, Marosvásárhelyen azt az iskolát indította útnak, amelyet 1949-ben bezártak, s amelyért Márton Áron püspök is felemelte a szavát” – mondta el.

Az RMDSZ elnöke rámutatott: az iskola ellen indított hadjárat beleilleszkedik abba a magyarellenes harcba, amely az elmúlt időszakban felerősödni látszik, amelyet a magyar emberek egyre inkább a bőrükön éreznek. „Itt, Marosvásárhelyen már évek óta azzal próbálkoznak egyesek, hogy megtörjék a közösségi akaratot, amelyet hónapról hónapra megfogalmazunk a nyelvi jogok, szimbólumaink, de a Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kapcsán is” – összegzett Kelemen Hunor.

Kapcsolódók

Kimaradt?