banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Marosvásárhelyi tüntetés: hogyan fog elférni a járdán 5000 ember?

A szervezők feladata lesz arról gondoskodni, hogy ne az úttesten tüntessenek emberek, ha nem férnek el a járdán, illetve a kis téren a prefektúra bejárata előtt – mondta a Maszol érdeklődésére a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport szóvivője a katolikus gimnázium ügyében szervezett szerda esti marosvásárhelyi tüntetés előtt.

Csíky Csengelét azzal kapcsolatban kérdeztük, hogy a polgármesteri hivatal illetékes bizottsága csak a járdán és a prefektusi hivatal előtti téren engedélyezte a gyülekezést, ahol töredéke fér el a bejelentett 5000-es tömegnek, a forgalmat nem állítják le a prefektusi hivatal előtti úton.

A szóvivő elmondta, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumért szervezett tüntetésre ötezer résztvevőt várnak, nem csak Marosvásárhelyről és Maros megyéből, de a környező, vagy a távolabbi településekről is. Csíky Csengele úgy fogalmazott, arra összpontosítanak, hogy ne legyen etnikai feszültség, hiszen az iskola sorsának a rendezése a cél és nem a két közösség közötti egyetnemértés szítása.

„Igyekezzünk a lehető legjobban megszervezni, betartva a törvény minden előírását” – hívta fel a résztvevők figyelmét az édesanya. Megjegyezte: tudomása szerint az engedélyek kibocsátása sem történt zökkenőmentesen, a tüntetés szándékának bejelentése is később jutott el a rendőrségre, mint ahogy kellett volna, ezért az engedélyeztető bizottság is később ült össze. De nem szeretnék a felelősséget egymásra hárítani, a lényeg az, hogy civilizált hangnemben történjen meg a tüntetés – szögezte le.

A tervek szerint a demonstráción jelen lesznek a római katolikus egyház elöljárói mellett a protestáns felekezetek vezetői is. A forgatókönyv szerint egy órát tart a tüntetés, ahol Jakubinyi György római katolikus érsek fog szólni, őt követően pedig a szülők részéről egy személy.

A Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács délután fél 6-ra hirdetett a fiataloknak találkozót a Bolyai-téri parkban, hogy onnan együtt vonuljanak le a prefektúra elé. „Hozzatok magatokkal egy gyertyát és egy barátot!” – olvasható a felhívás a Facebook-oldalukon. A kezdeményezésükhöz csatlakozik a MIÉRT (Magyar Ifjúsági Értekezlet), a MAKOSZ (Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége), a Sapientia Hallgatói Önkormányzata és más megyei és országos ifjúsági szervezetek is.

Kapcsolódók

Kimaradt?