Tăriceanu a család meghatározásának módosításáról: az ALDE-ban megoszlanak a vélemények

Megoszlanak a vélemények a Liberálisok és Demokraták Szövetségén (ALDE) belül a család meghatározására vonatkozó alkotmánymódosítási javaslat kérdésében - közölte hétfőn a formáció elnöke, Călin Popescu Tăriceanu. 

Tăriceanu elmondta: felhívást intézett a helyi szervezetekhez, hogy tárgyaljanak az ügyről belső megbeszélések keretében. A viták lezárulta után az ALDE megfogalmazza hivatalos álláspontját ezen kérdéssel kapcsolatban - mondta a szenátus elnöke, hozzátéve, hogy „mindenkinek legfőbb és legbecsesebb kincse a szabadsága, tehát mindenki szabadon tehet, amit óhajt”.„Ebben a kérdésben megoszlanak a vélemények, és mindenkinek joga van egy véleményhez. Liberálisként a liberalizmus egy egyszerű meghatározására hivatkozom: a liberalizmus a dolgok természetes fejlődésének folyománya. Tehát a szabadság a legfőbb és legbecsesebb érték, így mindenkinek jogában áll azt tenni, amit óhajt. De innen még messze van az, hogy törvénybe foglaljunk bizonyos dolgokat, amelyek közül némelyek természetellenesek” - tette hozzá Tăriceanu. 

Az ALDE elnöke leszögezte: pártja helyeselte a népszavazás kiírását a család meghatározásának kérdése kapcsán. 

Kapcsolódók

Kimaradt?