Miért nem kell a csíkiaknak a portájuk előtt drága pénzért elvezetett ivóvíz?

Bár a legtöbb felcsíki kútban már ihatatlan a víz, csak a lakók egynegyede csatlakozott rá a Harvíz Rt. által - egy 284 millió lejből megvalósult uniós beruházással biztosított - ivó- és szennyvízhálózatra.  

Lezárult Hargita megyében az első és kezdődhet a második ívó- és szennyvízhálózat kiépítésére vonatkozó óriásberuházás – jelentette be kedd délelőtt a térségi szolgáltató Harvíz Rt., valamint a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Társulás vezetősége.

Hargita megye víz- és szennyvízrendszerei bővítése és felújítása elnevezésű, a 2007-2013-as pályázási időszakban útjára indított projekt 80 százalékát európai uniós alapokból finanszírozták, idén júliusban zárult le teljesen azzal, hogy a térségi szolgáltató visszafizette a 2015-ben felvett hitelét. Romániában egyébként 43 térségi szolgáltató végzett hasonló beruházást, de eddig csak hatnak sikerült törlesztenie a hiteleit.

A 284 millió lejből megvalósult beruházás az utóbbi évek legnagyobb projektje volt. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Társulás elnöke rámutatott, az összeg körülbelül a megyeszékhely kétéves költségvetésével, illetve négyéves bevételével egyenlő.

Sokan nem akarnak csatlakozni

A fejlesztéseknek köszönhetően 9414 háztartáshoz vitték el a vezetékes ivóvizet, illetve 9825 kötötték be a csatornát szerte a megyében. Korszerűsítették a szentegyházi vízbefogót, kicserélték a Csíkszépvíz és Csíkszereda közötti fő ivóvízvezetéket, 5 fertőtlenítő állomást és 11 új víztározót hoztak létre, 130 kilométer fővezetéket fektettek le, míg szennyvízvezetékből 108 kilométert. 40 szivattyúállomást létesítettek, és bővítették a csíkmadarasi és a szentegyházi szennyvíztisztító állomást. Továbbá laboratóriumot újítottak fel, távfelügyelő, távirányítási és térinformatikai rendszert építettek ki, gépeket, speciális autókat vásároltak.

A Harvíz Rt. gazdasági igazgatója, Fülöp Árpád Zoltán szerint tudatosítani kell még a lakókban, hogy mind környezetvédelmi, mind gazdasági szempontból a helyes döntés csatlakozni a hálózatra. Eddig ugyanis az érintettek 25 százaléka igényelte a háza előtt elhaladó ivóvizet és mindössze 9 százalék a szennyvízhálózathoz való kapcsolódást.

„Most a helyi közösségek vezetőin, a polgármestereken a sor, hogy meggyőzzék a lakókat arról, hogy mindenkinek az a legjobb, ha csatlakozik. Felcsíkon a legtöbb kútban már ihatatlan a víz, annyira feltelt a környék egyéni kisülepítőiből származó szennyvizével. Lehet, hogy most még olcsóbb megoldás nem csatlakozni a rendszerre, de hosszú távon kell gondolkodni” – figyelmeztetett a gazdasági igazgató.

Bogáti Csaba, a Harvíz Rt. vezérigazgatója hozzátette, hogy a falvakban saját szakállra kiépített kisrendszerek kevésbé hatékonyak, nem elég szakszerűen épültek.

Tanultak a hibájukból

Hasonló méretű, mintegy 200 millió lej értékű beruházás indulhat hamarosan, amelyben érintett a megyeszékhely Szécseny, Csiba és Erdőalja városrésze körülbelül 500 háztartással. A legnépesebb jelentkező Csíkszentgyörgy, több mint 800 portán igényelik az vezetékes ivóvizet és csatornát, Csíkszentsimonból csak szennyvízhálózatra van igény 477 háztartásban, jelentkezett továbbá Zetelaka (egyetlen udvarhelyszéki településként), Csíkszentmárton, Csíkszentlélek, Csíkszentdomokos és Kászonaltíz.

A projekt elindítása előtt nem követték el az előzőnek a hibáját, hogy a lakók megkérdezése nélkül fejlesztettek az egyes településeken. Inkább lakossági fórumot tartottak mindenhol, amelyen közölték, hogy annak, aki ivóvizet szeretne, 200 lejt, aki szennyvízcsatornát, 300 lejt, és aki mindkettőt, annak 500 lejt kell előlegben befizetnie. Ezzel bizonyítja, hogy valóban a szüksége van a szolgáltatásra.

A beruházók reményei szerint az új projekt végén nem áll fenn majd a mostanihoz hasonló helyzet, hogy nem akarnak csatlakozni a hálózatra az emberek. Az májusban meghirdetett felhívás után a fent említett településeken összesen 2061 ivóvízvezetékre és 2391 szennyvízcsatorna kiépítésére vonatkozó kérést fogalmaztak meg, 1,13 millió lej gyűlt össze, amelyből a lakók a háztartásuk, udvaruk területén végzendő munkálatokra fizettek előleget.  

Kimaradt?