Nagyon sok erdélyi utasával kitolt a CFR ezen a nyáron

Erdélyiek százai tettek panaszt a fogyasztóvédelmi hivatalnál a román állami és magántulajdonban lévő vasúttársaságokra, mivel nem létező kocsikba vagy nem létező helyekre kaptak helyjegyet, és emiatt nem fértek fel a vonatra.

Erről Claudiu Susanu, az ország központi régiójáért felelős Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője számolt be pénteken. A főfelügyelő elmondta, főleg a Nagyboldogasszony-napi minivakáció idején érkezett számos panasz amiatt, hogy a vasúti pénztáraknál több helyjegyet adtak el, mint ahány hely volt az illető szerelvényen, sőt az is megtörtént, hogy egy egész vagon hiányzott, amelyre eladták a helyjegyeket.

Susanu hozzátette: mindenki vissza fogja kapni a pénzét, aki vasúti jegyet váltott nem létező helyekre, és jelentette azt a fogyasztóvédelmi hivatalnál.

Kapcsolódók

Kimaradt?