Macron Romániában: a francia elnök kiállt a schengeni csatlakozás joga mellett

Romániának minden joga megvan hozzá, hogy kérje integrációját a schengeni övezetbe, jelentette ki Franciaország elnöke csütörtökön a Cotroceni-palotában. 

A romániai hivatalos látogatáson lévő Emmanuel Macron úgy fogalmazott a Klaus Iohannisszal folytatott megbeszélést követően: tisztában van azzal, mennyire fontos Románia számára a schengeni övezethez való csatlakozás. "A mi óhajunk az, hogy Európa haladjon előre. Már évek óta minden joguk megvan önöknek arra, hogy kérjék felvételüket a schengeni övezetbe. (...) és tudom, milyen fontos ez önöknek. Teljes mértékben nyitott vagyok ezzel a kérdéssel kapcsolatban" - jelentette ki Macron. 

"A schengeni övezet Európája nem működik jól, és természetesen nem örülünk ennek. Az a célunk, hogy a következő hónapokban gyorsítsuk fel az erre vonatkozó közös szabályzat reformját, tisztázzuk le ezeket a szabályokat, fellépésünk legyen egységes, javítsunk a határok ellenőrzésén' - mondta a francia elnök, hansúlyozva a közös álláspont fontosságát a menedékkérő népekkel felállítandó szabályok tekintetében. 



Emmanuel Macron ezekkel a szavakkal Klaus Iohannis kijelentésére reagált, aki a francia elnök hivatalos romániai látogatása alkalmából kifejtette: Románia schengeni övezethez való csatlakozása továbbra is aktuális célkitűzés országunk számára. 

Ioahnnis leszögezte: Románia már most is úgy jár el mindenben, mint a schengeni övezet felelősségteljes tagállama, és szolidaritást vállal az Európai Unió határainak megerősítésére tett erőfeszítésekkel. "Románia csatlakozása meg fogja erősíteni a schengeni övezet biztonságát' - jelentette ki a román államfő, franciaországi hivatali kollégájával tartott közös sajtótájékoztatójukon.

Emmanuel Macron azt is elmondta, tisztában van Románia erőfeszítéseivel, hogy az országot egy olyan Európába integrálja, amely "halad előre". "Együtt dolgozunk az Európai Unió jövőjéért, az euró-övezet megerősítéséért, mert tudom, hogy elszántak arra, hogy Romániát egy olyan Európába integrálják, amely halad előre' - jelentette ki Macron a Cotroceni-palotában, miután Klaus Johannis államfővel tárgyalt.

Megállapodásokat írtak alá

Több megállapodást is aláírtak Emmanuel Macron francia államfő romániai hivatalos látogatása alkalmából a Cotroceni-palotában. Ezek között van a közös európai érdekeket szolgáló román-francia együttműködésről szóló szándéknyilatkozat, az Airbus Helicopters és a brassói IAR közti megállapodás, valamint a román hadsereg "Ground Based Air Defense Systems" programját szolgáló egyezmény.

Az első dokumentumot román részről Victor Negrescu európai ügyekkel megbízott miniszter, francia részről pedig hivatali kollégája, Nathalie Loiseau látta el kézjegyével. A H215M helikopterre vonatkozó megállapodást Neculai Banea, a brassói IAR Rt. vezérigazgatója, illetve Olivier Michalon, az Airbus Helicopters alelnöke írta alá. A harmadik dokumentumon Constantin Croitoru, a ROMARM vezérigazgatójának, Vlaicu Dinu Constantinescu, a ploieşti-i Electromecanica vezérigazgatójának, illetve francia részről Antoine Bouvier, a franciaországi MBDA vezérigazgatójának kézjegye szerepel.

A dokumentumok aláírása a két államfő, valamint Mihai Fifor gazdasági és Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter jelenlétében történt.

Az Airbus Helicopters és a brassói IAR Rt. áprilisban kötött exkluzív szerződést a H215M típusú helikopter legyártására. 

Kapcsolódók

Kimaradt?