Hatalmas tűz puszított a Hargita megyei Csíkszépvízen

Három csűr és istálló semmisült meg az elmúlt éjszaka folyamán a Hargita megyei Csíkszépvízen. Több mint 50 tűzoltó küzdött a lángokkal, de „csak” a szomszédos épületeket sikerült megmenteniük. A tűzben malacok is bennégtek, a károsultak ugyanakkor hálásak a tűzoltóknak, amiért egy harmadik szomszéd lakóházát megmentették a lángoktól.

A készenléti felügyelőséget kedden 22 óra 48 perckor riasztották, a három tűzoltóautóval és egy elsősegély-nyújtásra alkalmas autóval 14 hivatásos tűzoltó sietett a helyszínre. A szépvízi, a vacsárcsi, a csíkszentmihályi, az ajnádi és a rákosi önkéntes tűzoltók közül 40-en kapcsolódtak be a mentésbe öt autóval, és a csicsói, valamint a csíkpálfalvi önkéntesek is megérkeztek, de már nem kellett beavatkozniuk.

„Arra ébredtünk, hogy az emberek ordítanak. Amikor kifutottunk, már nem lehetett megközelíteni az épületet” – nyilatkozta a Maszolnak az egyik károsult, Balla Károly, akinek egy csűrje égett le.

Mihály Ferencnek két csűrje és istállója semmisült meg, a lángok az ő csűrjében csaptak fel. Elmondása szerint a műhelyként is használt csűrben rendkívül elővigyázatosan bánt a villanyárammal, Balla csűrjébe pedig nem is volt villany vezetve. Mihály Ferenc ugyanakkor gázpalackot is tárolt az egyik csűrben.

„A tűzoltók hivatalos megállapítása szerint rövidzárlat okozta a tüzet. Én ezt nem tudom elképzelni, mert a villanyáramot illetően figyeltem a biztonságra. Haragosaink nincsenek, a szándékosságot is kizárom” – közölte a gazda.

Mihály két csűrjében 10 tonna széna mellett megsemmisült egy traktor, egy hegesztő és egy kaszálógép, 20 köbméter tűzifa, ugyanakkor hat malac és több tyúk is áldozatává vált a tűzvésznek, akárcsak különböző szerszámok. Balla csűrjében ugyancsak 10 tonna széna égett el szerszámokkal együtt.

A tűzoltók kárfelmérése alapján 100 ezer lejre tehető az anyagi kár, és 400 ezer lej értékben mentettek meg javakat. A károsultak rendkívül hálásak a tűzoltóknak, főként azért, mert egy harmadik szomszéd lakóházát sikerült megmenteniük – a szél ugyanis abba az irányba vitte a szikrákat.

Kapcsolódók

Kimaradt?