banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_7ckyC6Ch_kuk szamok maszol webbanner 300x250.gif

Külhoni Magyarságért Díjat vett át Kolozsváron Horváth Anna, Kató Béla és Tamási Zsolt

Az államalapítás ünnepén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nevében Pótápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár átadta a Külhöni Magyarságért Díj elismeréseket az erdélyi díjazottaknak a kolozsvári főkonzulátuson. Horváth Anna, a kincses város volt alpolgármestere, Kató Béla püspök és Tamási Zsolt József történész részesültek a kitüntetésben.

Pótápi Árpád János államtitkár Dobó István gondolataival kezdte beszédét, miszerint „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”. Az elöljáró szerint ma is ez nemzeti megmaradásunk legnagyobb titka. A magyarok ereje soha nem a fegyverekben, a lélekszám fölényében vagy a haragos gondolatokban rejlett, hanem a lélekben, magyarázta.

„A Külhoni Magyarságért Díj elnyerői a tavalyi és az idei évben is olyan erdélyi példaképek, akik nem hátráltak meg a nehézségek idején, magyarságukat vállalva tették azt, ami rájuk bizatott” – mondta az államtitkár. Hozzátette, a közösség sikerét soha nem a győzelemben, hanem a helytállásban kell mérni.

„Ma három olyan ember áll előttünk, akik súlyos küzdelmeket vállaltak és hordoztak a magyarságért” – szólt a díjazottakról, akiket arról biztosított, hogy nincsenek egyedül a küzdőtéren. Pál apostol üzenetével zárta köszöntőjét, eképpen: „üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk.”

Horváth Anna laudációjában elhangzott: a csíkszeredai születésű, jogász és közgazdász végzettségű díjazott egy olyan család leszármazottja, amelyben a köz szolgálatának hagyománya nemzedékről nemzedékre szállt, Nagy Benedek 1956-os elítélt gyermeke. Doktori fokozatot földrajz szakon szerzett. Egyetemi éveiben Magyarország Bukaresti Nagykövetségén fordítóként dolgozott, első munkahelyét a román kormány 1997-ben létrehozott Kisebbségvédelmi Hivatalában szerezte. 2007-ben államtitkárnak nevezték ki, 2012–2016 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a tisztségről 2017-ben lemondott, miután befolyással való űzérkedéssel vádolták. 2015 óta a Kolozsvári RMDSZ elnöke. Munkássága során bebizonyította: a nehezen értelmezhető törvénykezések ellenére sem szabad meghátrálni.Kató Béla püspök átveszi a díjat | Fotó: Horváth László

Kató Béla püspök Barátoson született, a teológia elvégzése után ugyanitt teljesített szolgálatot. A laudációban úgy fogalmaztak, a nemzetpolitika ő maga, hiszen hitelesen képviseli mindazt, amit nemzetpolitikának nevezünk. Elhangzott: minden erdélyi városban ott látjuk a püspök úr keze nyomát, de ő maga azt vallja, hogy az épületek semmit sem érnek, ha nincs, aki élettel megtöltse azokat. Lelkészi szolgálatának nagy részét Illyefalván töltötte. A Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány és az Illyefalvi Gyermekfalu megalapítója. Abban hisz, hogy csak a közösségi élmény tarthatja itthon az erdélyi magyarokat.

Tamási Zsolt József történelem szakon szerzett diplomát, a BBTE és a marosvásárhelyi Sapientia EMTE óraadójaként is dolgozott. 2015 óta a Marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum címzetes tanára és igazgatója, oktatásszervezőként és vallásoktatási módszertanosként is tevékenykedett. 2016-ban a Korrupcióellenes Ügyészség hatósági felügyelet alá helyezte, azt kifogásolva, hogy annak ellenére járult hozzá a líceum működéséhez, hogy tudta, az intézmény nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az MTA és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság tagja is volt. „Elévülhetetlen érdemeket szerzett a tudomány és az oktatás területén” – összegeztek a laudációban. 

(Címlapfotó: Horváth László)

Kapcsolódók

Kimaradt?