Öt halálos áldozatot követelt a kánikula

Öt ember vesztette életét az elmúlt két napban hőguta miatt - közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió. Az áldozatok túl sokat tartózkodtak a szabadban anélkül, hogy védekeztek volna a túlhevülés ellen. 

Az országban vasárnapra némiképp enyhült a hőség, de a hőmérsékleti értékek továbbra is lényegesen meghaladják az évszaknak megfelelő adatokat. A meteorológiai szolgálat vasárnapra már csak a Vaskapu Duna-szoros közelében levő Mehedinti és Dolj megyékre adta ki a legmagasabb fokú, vörös figyelmeztetést. Az ország nagyobb részére másodfokú, narancs színű figyelmeztetés van érvényben, az észak-erdélyi Bihar, Szilágy, Szatmár, Máramaros megyében, valamint a Keleti-Kárpátok térségében elsőfokúra, sárgára mérsékelte a figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. 

Mint írtuk, utóbbi megyékre a közúti infrastruktúrát kezelő országos társasága (CNAIR) is feloldotta a korlátozásokat. A többi megyében vasárnap is csak a 7,5 tonnánál könnyebb gépkocsik közlekedhetnek 12 és 20 óra között. A tilalom nem vonatkozik a személyeket, élő állatokat, romlékony élelmiszert, postát vagy üzemanyagot szállító járművekre, valamint azokra, amelyek sürgősségi beavatkozások helyszíneire tartanak. 

A meteorológiai szolgálat vasárnap közzétett előrejelzése szerint hétfőn tovább mérséklődik a hőség, és már csak a Duna-menti megyékben marad másodfokú a figyelmeztetés.

Kapcsolódók

Kimaradt?