Hamarosan „kivirulnak” Sepsiszentgyörgy szürke tömbházai

Jelentős városkép javítási munkálatokat tervez a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.

Színesre festenék a szürke és kopott tömbházak homlokzatát. A háromszéki megyeszékhely önkormányzata közvitára bocsátotta a tömbházak homlokzatának felújítására vonatkozó tervezetét. A határozat tervezet tanulmányozható a városházán vagy annak honlapján. Augusztus 4-ig várják a sepsiszentgyörgyiek észrevételeit és javaslatait.

Tóth Birtan Csaba alpolgármester szerint első lépésként a főutak mentén levő tömbházak homlokzatát festenék újra és kicserélnék az erkélyek díszítőelemeit de a következő három évben a lakónegyedi tömbházak homlokzatának felújítására is sort kerítenek. Az alpolgármester szerint a 30-40 éve épült tömbházak falai szürkék és kopottak ezért azok újrafestésével jelentősen javulna a városkép.

Bár a törvény szerint minden lakónak kötelessége gondoskodni ingatlanának homlokzatáról, egy tavaly megjelent törvény lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy megfinanszírozza a nem önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan homlokzatának felújítását is, amennyiben egy adott lakásban az egy főre eső havi jövedelem kevesebb az országos átlagjövedelemnél. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat szakemberei készítettek egy felmérést amelyből kiderült, hogy a lakások 98 százaléka esetében teljesül ez a feltétel, hiszen ha a családban a bevétellel rendelkezők mellett él még gyerek vagy nyugdíjas is, akkor az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az országos átlagot.

Tóth Birtan Csaba szerint kihasználják ezt a törvényes lehetőséget és átvállalják a tömbházak homlokzatának újrafestésének költségeit, így tervek szerint három év alatt új színt kaphatnak a szürke és kopott épületek. Az alpolgármester ugyanakkor leszögezte, hogy az önkormányzat által finanszírozott munkálatok nem jelentik a hőszigetelést is, kizárólag a homlokzat újrafestését és erkélydíszek felújítását tartalmazzák. Tervek szerint idén a központi városmag tömbházait festik újra, majd következő években folytatják a munkálatokat a főutak mentén és lakónegyedekben.

Kimaradt?