Megsérült néhány katona az aranyosgyéresi hadgyakorlaton

12 ejtőernyős könnyebb sérülést szenvedett péntekről szombatra virradóan az aranyosgyéresi 71-es légibázison sorra került Swift Response hadgyakorlaton. 

Brent M. Williams kommunikációs tiszt szerint a 12 katonát a katonai kórházba szállították, tízet közülük 48 órán belül kiengednek. A tiszt szerint a katonák sérülése nem súlyos.„Az éjjeli ejtőernyős ugrásoknak van valamennyi kockázatuk, amit nem lehet teljesen megszüntetni. Magam is ugrottam éjjel, egyáltalán nem mondható egyszerűnek a talajfogás” - nyilatkozta a kommunikációs tiszt telefonon az Agerpres hírügynükség tudósítójának. 

Az amerikai hadsereg képviselői minden balesetet, bármennyire is enyhe legyen „nagyon szigorúan” kivizsgálnak, ugyanakkor megállapítható, hogy az 500 résztvevőből 12-en szenvedtek kisebb sérüléseket, ami „kielégítően alacsony aránynak számít”. 

Szombatra virradóan 500 amerikai katona végzett ejtőernyős ugrást Aranyosgyéres mellett, az aranyoslónai bázison. A bázison még két hadgyakorlat zajlott ezzel egyidőben. Az egyiken kilenc Herkules C130 teherszállító repülőgép nehéz haditechnikai eszközöket ejtőernyőzött, a másik forgatókönyve szerint a román és amerikai csapatoknak körbe kellett venniük és el kellett foglalniuk egy légibázist. 

Minderre a Swift Response 17-1 (SR 17-1) fedőnevű programban került sor, amely a Saber Guardian 2017 nemzetközi hadgyakorlat kiegészítője. Ebben részt vett az amerikai Texas 143 gyalogezred és 2-es lovasezred 800 katonája és a román szárazföldi erők 150 katonája. Bevetették a MiG-21 LanceR vadászrepülőgépeket, és IAR-330 Socat harci helikoptereket, illetve a Gepard légvédelmi lövegeket és a páncélozott kétéltű csapatszállítókat (TAB) is.

Kapcsolódók

Kimaradt?