A Minority SafePackről Tusványoson: a kisebbségek jogainak európai védelme nemzeti ügy

Egymillió aláírás a kisebbségi jogokért címmel zajlott kerekasztal-beszélgetés a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A beszélgetésen annak a három országnak a képviselője vett részt, amelyeknek a legtöbb aláírást kell begyűjteniük: jelen volt Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Berényi József a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja, Deli Andor Fideszes EP-képviselő, valamint Kalmár Ferenc, Magyarország Külgazdasági- és Külügyminisztériumának miniszteri biztosa.

Kántor Zoltán moderátor a kisebbségek legfontosabb nemzetközi projektjének nevezte a Minority Safepack kezdeményezést. „Most lehetőségünk áll egy millió aláírást gyűjteni. Ha ez a sikerül, az Európai Bizottság kénytelen lesz foglalkozni ezzel az őshonos nemzeti kisebbségek jogaival” – mondta.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy pár évvel ezelőtt a kezdeményezést az Európa Bizottság megtámadta a Luxemburgi bíróságon, ezt pedig Románia és Szlovákia is támogatta. Az RMDSZ ügyvezető elnöke összegezte a kampány céljait: „az a célunk, hogy az EU ne csak az uborka görbületét szabályozza, hanem törvényi szinten is foglalkozzon a kisebbségi jogokkal. Erre most nyílik először lehetőségünk, ezért van történelmi jelentősége ennek a kezdeményezésnek.”

„Ha sikerrel járunk, születik egy európai törvénycsomag. De ami legalább ennyire fontos, hogy lehetőségünk nyílik arra, hogy az európai köztudatban előtérbe kerüljenek a nemzeti kisebbségek” – mondta. „Jelenleg Európában nem tudják, mi fán terem az erdélyi magyar, nem értik a mi ügyeinket. Most lehetőségünk nyílik ezen változtatni” – fejtette ki az RMDSZ ügyvetető elnöke. Porcsalmi Bálint kitért a számokra is: Erdélyből 250.000, Magyarországról 500.000, Felvidékről 60-70.000, Németországból 100.000, Olaszországból 120.000 aláírást kell összegyűjteni.

Az ügyvezető elnök az eddigi fejleményekről is beszámolt: „a héten elkezdtük az online aláírásgyűjtést, a papír-alapú aláírásgyűjtés szeptemberben kezdődik. Hétfő óta Romániából 1230, Magyarországról pedig 600 online aláírás érkezett. Mindenkit be kell vonnunk – egyházakat, civil szervezeteket, médiát.”

„Ez egy nemzeti kérdés és egy pártok feletti kérdés. Év végéig Erdélyből 30-40 ezer online aláírást akarunk összegyűjteni” – fejtette ki Porcsalmi Bálint, majd arra biztatta a jelenlevőket, hogy próbálják elsősorban online aláírni a kezdeményezést, a www.jogaink.eu oldalon. „Az online aláírásnak két előnye van: egyrészt mindössze három percbe kerül, másrészt a román állam sokkal nehezebben tud belekötni” – tette hozzá. Az RMDSZ ügyvezető elnöke előadásának végén hangsúlyozta annak a fontosságát is, hogy minden magyar kisebbség egységesen kommunikáljon ebben a kérdésben. Felkérte a sajtó képviselőit, hogy népszerűsítsék felületeiken az online aláírásgyűjtést.

Szolidaritási aláírásgyűjtés Kárpátaljáról és Délvidékről is

Deli Andor a Minority Safepack jogi hátterének részleteire tért ki: „az Európai Unió tett arról, hogy ne könnyítse meg a kezdeményezők dolgát.” Berényi József a Felvidéki aláírásgyűjtés vonzatairól beszélt: „bízunk abban, hogy megszületik egy olyan jogi norma, ami EU-s szinten védi közösségünket, és megállítja a nemzeti közösségek asszimilációját.” Majd hozzátette: „Szlovákiai részről ugyanúgy nem számíthatunk nagy támogatásra, mint Románia esetében, hiszen ugyanazt a kezdeményezést támadó pert támogatta.”

Kalmár Ferenc miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az RMDSZ és a FUEN mellett lépett be a kezdeményezést támadó perbe. Kitért arra is, hogy a kezdeményezést hivatalosan csak az EU-s tagállamok állampolgárai írhatják alá, viszont szolidaritási aláírásgyűjtés van folyamatban Kárpátaljáról és Délvidékről is.  

Kapcsolódók

Kimaradt?