Újraindulhat a román-magyar párbeszéd – elkezdődött Tusványos

Új lendülettel, új sátrakkal, régi és új medvék közelségében hivatalosan is megnyitották szerda délelőtt a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort a Hargita megyei Tusnádfürdőn. A megnyitó beszédek többnyire a közelmúlt nemzetpolitikai megvalósításaira, valamint Klaus Johannis államelnök keddi székelyföldi látogatásaira reflektáltak.

Ezúttal sem maradt üres szék a Tusványos Lőrincz Csabáról elnevezett fősátorában, amelyben jelenlegi és „veterán” szervezők, rangos erdélyi és magyarországi politikusok beszédei nyitották meg a szabadegyetem 28. kiadását.

Popa Ilona főszervező után házigazdaként Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere köszöntötte a szabadegyetem és diáktábor vendégeit, megnyugtatva őket, hogy „nincs medveveszély, csak járnak a medvék”.

Egymillió állampolgársági kérvény és sportközvetítési jog

„Nemzetpolitika tekintetében egyenesben vagyunk” – kezdte beszédét Semjén Zsolt, Magyarország KDNP-s miniszterelnök-helyettese, rámutatva, hogy míg a korábbi években csupán 9 milliárd forintot szántak nemzetpolitikára, addig idén már 90 milliárd jut ugyanerre a célra, továbbá közel ugyanekkora összeggel a gazdasági együttműködéseket segítik elő.

„A nemzet közjogi egyesítésében sarokkőhöz érkeztünk. A kérelmek tekintetében ezekben a napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet” – jelentette be a miniszterelnök-helyettes. Mint részletezte: a Kárpát-medencében 845 ezren tették le már az állampolgársági esküt, a diaszpórában pedig további 120 ezren. Így a novemberi Magyar Állandó Értekezlet idejére meglesz az egymillió eskütétel is. Megjegyezte továbbá: 35 ezer kérelmet visszautasítottak.

Semjén másik fontos bejelentése a világ- és kontinentális méretű sportrendezvények határon túli magyar nyelvű közvetítésére vonatkozott. Mint mondta: Orbán Viktor tavaly éppen a Tusványoson bízta meg azzal a feladattal, hogy biztosítsa a közvetítést. Egyrészt Brüsszelben „nyomulnak” a bürokraták érvei ellen azért, hogy egyszer s mindenkorra lebontsák azokat a korlátokat, amelyek útjában állnak a határon túli anyanyelvi közvetítéseknek.

Másrészt ajánlatot tettek az utódállamoknak, hogy a kölcsönösség jegyében a közvetítéseket a határon túl is sugározhassák – Romániával e tekintetben nem sikerült dűlőre jutniuk. Harmadrészt pedig elindultak az utódállamok közvetítési jogokat szabályozó tenderén, és ennek fényében – Semjén szavaival élve „kerül, amibe kerül” – a téli és a nyári olimpiák, valamint a labdarúgó Európa- és világbajnokságok magyar vonatkozásait a jövőben magyar nyelven követhetjük Erdélyben is. A további sportágakat illetően is előrelépések történtek.

„Nem sok reményt fűztem az egészhez, de értékelni kell, hogy Johannis elnök úr tudatosan jött ide, állva hallgatta végig a székely himnuszt, mivel cserének nevezte, ezért elfogadta a székely zászlót, és a regionális autonómiát is elfogadta. Az általunk kért területi és az általa említett regionális autonómia között nincs nagy távolság, tehát mégiscsak elindult egyfajta párbeszéd” – fogalmazott Semjén, rávilágítva, hogy a magyarság nem a román elnök által elutasított etnikai alapú autonómiára vágyik.

A biztos pont

Az idei szabadegyetem jeligéje: A biztos pont. Totó T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke a biztos pont mellett érvelt beszédében.

„Most, amikor recseg-ropog Európa minden tartópillére, amikor a geopolitika tektonikus lemezei egymásra torlódnak, amikor egy párt saját kormányát buktatja meg teljesen demokratikusan, kell egy biztos pont!” – mondta Toró. Hangsúlyozta: a szabadegyetem máig őrzi az alapítók értékrendjét, és Tusványos sikertörténetek sorát tudhatja maga mögött. Az ügyvezető szerint Johannis látogatása is a Tusványos sikere. A tusványosi párbeszéd méginkább felértékelődik – fejtette ki – annak fényében, hogy manapság sok helyen csupán a süketek párbeszéde folyik.

A határon túliság elmúlásáért dolgoznak

„Vannak elmozdulások a nemzetpolitika és az autonómia területén. Ha az itt élők nagy többsége akarja az autonómiát, és ehhez hozzá tudjuk tenni a román közvéleményt és a román politikai elitet, akkor ebben a tekintetben jelentős előrelépések várhatóak. De sose adjuk fel ezt a küzdelmet, mert ha mi nem akarjuk, akkor más nem fogja ezt nálunk határozottabban kérni” – fogalmazott Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A nemzetpolitikai táborok összegző táborának nevezte a Tusványost, ahol az anyaországiak is – így pedig mindenki – határon túliak. „Dolgozunk azon, hogy ez a határon túliság megszűnjön” – jegyezte meg az államtitkár.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezetője a Magyar Ifjúsági Tanács tíz éve Tusványost szervező csapatára emlékezett meg, Tárnok Mária, a Kisebbségekért–Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke pedig az új helyszíneket ismertette: 34 partnerszervezettel 28 tematikus sátor programját szervezik. Teljesen új – vagy látványosan átalakult – helyszínnek számít a Lorántffy Zsuzsanna és az Orbán Balázs-sátor, a Tusványos közösségi tér, illetve a Nemzeti Sportudvar.

Tusványosra hívta Németh Zsolt Johannist

„Újraindulhat az a felső szintű magyar–román politikai párbeszéd, amely az Ungureanu-kormány bukása óta tetszhalott” – kommentálta az utóbbi hónapok politikai fejleményeit Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Az utolsóként felszólaló politikus szerint az újraindulás reményével kecsegtető fejlemények azért is jelentősek, mert a magyar–román kapcsolatok a közép-európai építkezésnek is fontos elemei.

A politikus négy szempontból érvelt a biztos pont mellett. Elsősorban a politikai nagycsaládi találkozójuk biztos helyszínének nevezte a Tusványost. Másodsorban Tusványos sikereként beszélt arról, hogy ma már a magyar nemzetpolitikának konkrét céljai vannak, és a cél felé vezető „kálvária” stációihoz fokozatosan eljutnak. A külpolitika mozgásban van, helyzet van a geopolitikában, és ezért válaszokra várnak. Tusványos a válaszkeresésnek is biztos pontja.

A negyedik szempont a hit: az 500 éves reformáció évfordulója hálás egybeesése az idei Tusványosnak, a hit vonalán pedig a Biblia jelenti a biztos pontot. Mindez az alapértékekhez való folyamatos visszatérést jelenti, amelyet Trump amerikai elnök a varsói látogatása során is hangoztatott, és amely az Isten, haza, család, szabadág pillérein nyugszik.

A 28. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor vasárnap zárul. Mindaddig kerekasztal-beszélgetések, előadások és szabadidős programok százai várnak a táborozókra, ezek mellett pedig természetesen koncertek is. Az előző évek rendezvényeitől eltérően idén nagy számban vesznek részt RMDSZ-es politikusok is Tusványoson.

Kapcsolódók

Kimaradt?