Nők, akik megölték a bántalmazó élettársukat – karaván a családon belüli erőszak ellen

Nagybánya után Nagyváradon járt kedden a Necuvinte Egyesület Törött szárnyak családon belüli erőszak elleni kampányának karavánja. A váradi városházán megtartott kerekasztal-beszélgetésen levetítették az egyesület dokumentumfilmjét is. Csütörtökön Kolozsvárra mennek, és az ország több nagyvárosát is bejárják augusztusban és szeptemberben.

A megjelenteket Simona Voicesu, az egyesület elnöke köszöntötte, majd Florin Birta nagyváradi alpolgármester és Florin Iova, a Bihar megyei rendőrkapitányság tisztje kapott szót, előbbi támogatásáról biztosította a hasonló kezdeményezéséket, utóbbi pedig elmondta, hogy a Bihar megyei rendőrség egyik idei, kiemelt témája a családon belüli erőszak megelőzése és a tájékoztatás, kampányaik sorába illeszkedik az egyesület jelen akciója.

Nehéz volt szavakat találni az egyesület dokumentumfilmjének levetítése után. Négy nőt szólaltattak meg a filmen, ők a târgşor-i női fegyházban töltik büntetésüket. Mind a négyüket gyilkosságért ítélték el: évekig, olykor évtizedekig tartó verés, megalázás, erőszak elszenvedői megölték az őket bántalmazó férfiakat. A film készítői 17 nővel készíttettek interjút, ezekből négy történetet ismerhettünk meg, köztük a Tímea néven megjelenő idős magyar asszonyét, aki 34 év házasság és bántalmazás után szúrta le őt rendszeresen bántalmazó férjét. Megszólal a filmen árvaházból kikerült nő és olyan asszony is, aki már gyermekkorában áldozattá vált, miután apja rendszeresen megerőszakolta…

Van még tennivaló

Mai napig nagyon kevesen kérnek segítséget, az egyesülethez forduló nők is vonakodnak feljelentést tenni, mondta Simona Voicescu, aki hozzátette, hogy kampányukkal, s szórólapjaikkal stb. éppen azt próbálják tudatosítani: nem kell elviselni a méltatlan helyzetet, akár a rendőrségtől is segítséget lehet kérni baj esetén. A későbbiekben Biró Rozália RMDSZ-es, Ioan Cupşa és Florica Cherecheş liberális párti képviselők hozzászólásaiból az is kiderült: van még mit javítani a törvényhozásban is, hiszen sok esetben a rendőrök mozgástere is meglehetősen behatárolt.

Bár a liberális képviselők finoman tiltakoztak azon megállapítás ellen, hogy a romániai családoknál sok esetben hagyományosnak számít az erőszak valamilyen formája, Biró Rozália elmondta, az országban minden 30 másodpercben megütnek egy nőt és évente kétszáz halálos áldozata van a családon belüli erőszaknak. Az ország hét megyéjében, köztük Szilágy vagy Szatmár megyében például védett ház sincs, ahol az áldozatoknak menedéket nyújtanának, hangzott el. Bár az egyesület munkájának eredményeként megváltoztatták a jogszabályt, és már 72 órán belül kiadják a távolságtartási végzést, vannak olyan kezdeményezések, például az RMDSZ-é, melyek lehetővé tennék, hogy az családon belüli erőszak esetébe eljáró rendőr is kibocsásson ugyan ideiglenes időtartamú, de azonnal hatályba lévő végzést, mondta Mariana Secară, aki a váradi bíróság három családjogi ügyekkel foglalkozó bíró tanács egyikének vezetője.

Az időseket érő erőszakról Mioriţa Săteanu, a Bihar megyei Nőszövetség volt elnöke beszélt, míg a Lámpás Alapítványt képviselő Vura Otilia a civil szervezetek és a rendőrség együttműködéséről is szólt.

Kapcsolódók

Kimaradt?