Brüsszelbe látogatott a román kormányfő

Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével találkozott kedden Mihai Tudose román kormányfő.  Tusk kiemelte az európai értékek tiszteletben tartásának, valamint a korrupcióellenes harcnak fontosságát.

Donald Tusk a Twitteren tett közzé egy fotót az Európai Tanács székhelyén lezajlott találkozóról.

A román kormányfő és az Európai Tanács elnöke a korrupcióellenes harc kapcsán megegyezett abban, hogy minden törvénykezdeményezésre csak a döntésben érintettek, valamint a civil társadalom véleményének előzetes meghallgatása után kerülhet sor.

A beszélgetés során elhangzott, hogy az igazságügyi minisztérium feladata gyakorlatba ültetni az alkotmánybíróság döntéseit, a kezdeményezéseket pedig ezt követően nem a kormánynak, hanem a parlamentnek kell elfogadnia, az átláthatóság elvének tiszteletben tartásával.

A találkozón szóba került a Moldovai Köztársaság uniós csatlakozásának kérdése, valamint Románia közelgő EU-elnöksége is.

Frissítés: Mihai Tudose miniszterelnök azt nyilatkozta kedden Brüsszelben, hogy az európai vezetők elégedettek azzal, ami eddig történt az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (MCV) keretében.

„Az európai vezetők elégedettek azzal, ami eddig történt az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében. A jó úton vagyunk” – jelentette ki a miniszterelnök Románia állandó brüsszeli képviseletének székhelyén. Hozzátette: a román igazságügyi miniszter nemsokára Brüsszelbe utazik, hogy az unió hivatalos képviselőivel tárgyaljon.

Mihai Tudose Románia stabilitásáról biztosította az Európai Unió magas rangú köztisztviselőit. A miniszterelnök Románia állandó brüsszeli képviseletének székhelyén úgy nyilatkozott: tárgyalópartnereit az ország stabilitásáról biztosította, valamint arról, hogy tartják magukat a három százalékos költségvetési hiánycélhoz.

Kapcsolódók

Kimaradt?