Folytatják tiltakozásukat a koronkai szülők

A Marosvásárhely tőszomszédságában található Koronkát sem kerülte el a magyarellenes kampány.  A Tholdalagi Mihály Általános Iskola ellen uszító román politikus, Marius Pașcan parlamenti képviselő interetnikus feszültséget keltő lépései nem tesznek jót a közösségnek – vallják a szülők, akik hétfői és keddi tiltakozó megmozdulásukat csütörtök délelőtt folytatják az iskola előtt, hogy így fejezzék ki véleményüket.

A hét első két napján szülők és nagyszülők gyűltek össze a villámcsődületre, ahol az iskoláért és a közösségért való aggodalmukat fejezték ki. Azt követően a szülők a Maros megyei prefektushoz, a megyei tanfelügyelőséghez és a tanügyi minisztériumhoz fordultak panaszukkal, miszerint a politikus koholt vádak alapján próbál a magyar és a román közösség közé éket verni.

„Eddig soha nem volt semmilyen nézeteltérés a román és a magyar pedagógusok, a tanulók szülei, vagy a falu lakói között. Ennek a békés együttélésnek, most úgy látszik, szeretnének végetvetni, mi pedig ez ellen tiltakozunk” – mondta a Maszolnak Pap István szülő.

A Maros megyei tanfelügyelőségtől ellenőrző csoport járt szerdán az iskolában, ahol mindent rendben talált, a nemzeti zászlót ellenőrizte többek közt, illetve azokat az okleveleket, amelyeket tanévzáráskor adtak a tanulóknak. A magyar gyerekeknek magyar nyelven kitöltött oklevelek is rendben voltak, hiszen nem sértették azzal meg a törvényt.

„Csütörtökön délelőtt még tartunk egy utolsó tiltakozási akciót, aztán várjuk a pozitív hozadékát, illetve kiértékeljük az eddigi eseményeket” – mondta a szülő. Hozzátette, csupán azt szeretnék láttatni, hogy a községben minden rendben van és mindaz, amit Marius Pașcan saját Facebook-oldalán terjeszt, nem igaz. A politikus többek közt azt állította, hogy az iskola által szervezett tanévzárón a román anyanyelvű gyermekek nem vehettek részt, sőt az általa közzétett fényképek segítségével azt sugallta, hogy minden gyermek kizárólag magyar nyelven kiállított oklevelet kapott.

„Mi szülők értetlenkedve fogadtuk a képviselő lépését, hiszen az iskolában sosem volt interetnikus feszültség az itt tanuló magyar, román és roma gyerekek és pedagógusok között, a sajtóban megjelent iskolával kapcsolatos negatív hírek, egy helyi pártpolitikus nevéhez kötődtek, a Nemzeti Liberális Párti koronkai tanácsoséhoz” – írták a szülők a Tholdalagi Mihály Koronkai Közösségért Csoport internetes oldalán.

Kapcsolódók

Kimaradt?