Egyszerű indítványt nyújt be a PMP az egészségügyi miniszter ellen

Egyszerű indítványt nyújt be a Népi Mozgalom Párt (PMP) Florian Bodog egészségügyi miniszter ellen - jelentette be hétfőn a PMP képviselőházi frakciójának vezetője, Eugen Tomac. 

Segítünk egy kicsit Liviu Dragneának, javaslunk egy megoldást, ha már úgyis kormányátalakítást akar. (...) Tavaly megígérték, hogy 3.500 eurós fizetésük lesz az orvosoknak, aztán az egységes bértörvénnyel halasztottak a béremelésen, amely csak 25 százalékos lesz jövő év elejétől. Úgy látszik, az egészségügyi miniszternek nem elegendő a 7 milliárd eurós költségvetés ahhoz, hogy kiszámíthatóságot biztosítson az oltóanyag-beszerzés terén, az egészségügyben uralkodó káosz végeláthatatlannak tűnik. Ártatlan életeket követel a hozzá nem értés, és ez nyomós ok arra, hogy az ellenzék ellássa szerepét, és egyszerű indítványt nyújtson be, a miniszter lemondását követelve” – nyilatkozta Tomac. 

A PMP képviselője hozzátette, a Mentsétek meg Romániát Szövetség már bejelentette, hogy támogatja a kezdeményezést, a Nemzeti Liberális Párt vezetősége pedig keddi ülésén dönt arról, hogy csatlakozik-e ehhez vagy sem. 

Az indítványnak négy fő témája lesz: a vakcinák, a kormányprogramban beígért 3 000 mentőautó, a különféle engedélyek és jóváhagyások hiányában működő kórházak, valamint a párhuzamos gyógyszerexport ügye. 

Kimaradt?