236 km/h sebességgel ütközött az autópályakorlátnak a Fehér megyei sofőr

FRISSÍTVE: 236 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott egy személygépkocsi az A3-as autópálya Aranyosgyéres és Gyalu közötti szakaszán. Az autó elsodorta a sztráda jobb oldalán lévő fémkorlátot. A balesetről felvétel is készült.

A Román Rendőrség tájékoztatása szerint a baleset 13:51-kor történt a sztráda 16. kilométerszelvényénél. A gépkocsit egy 20 éves, Fehér megyei illetőségű férfi vezette, aki azt nyilatkozta: azért vesztette el az uralmát a kormány fölött, mert megszólalt a telefonja.

FRISSÍTÉS: A nagyobb televíziócsatornák közzétették vasárnap este a balesetről készült térfigyelő kamerás felvételeket is. A videón látszik, hogy a becsapódás erejétől a gépkocsi eleje teljesen szétroncsolódott. Ennek ellenére a fiatalembernek semmi baja nem lett, az anyagi kár viszont jelentős lehet.

A sofőrt megbírságolták, felfüggesztették a jogosítványát, és rongálásért is eljárás indul ellene.

Kapcsolódók

Kimaradt?