Megújul Parajd, a sóvidék központja

Idén még várattat magára a parajdi strand, a fürdőhely ugyanis felújítás alatt áll.

A nyaralók valószínűleg csak jövőre mártózhatnak meg a sós vízben. 

Évente négyszázezernél is több turista fordul meg Parajdon, akik elsősorban a sóbányáért és a sósfürdőért látogatnak a székelyföldi településre, valamint a környék, a táj, az egyre színvonalasabb vendégfogadás is számos hazai és külföldi látogatót vonz. parajd.banya1

Rossz időzítés

A sóbányába húsz percenként indulnak a buszok a bányavállalat elől.

Az utasok többsége a látványra kíváncsi, de sokan gyógykezelésre, a sós levegő jótékony hatása miatt látogatnak el Parajdra.

A bánya közelében levő strandnak általában nagy a forgalma, jelenleg azonban zárva van, bontás alatt áll. Bokor Sándor polgármester a maszol.ro-nak elmondta: bár a tavaly 72 ezer látogatója volt a sósvizű strandnak, azt az idén nyáron mégsem sikerült megnyitni, mivel Bukarest a felújítási munkálatokat nem a legmegfelelőbb periódusra időzítette.

„Bármennyire is próbáltam megmagyarázni, hogy rosszkor történik ez, csúsztassuk a munkálatokat őszig, nem hallgattak rám. Így ezen a nyáron nem is számíthatunk arra, hogy megnyithatjuk a strandot" – mondta a polgármester.

A korszerűsítés pótolná az idei lemaradást?

Talán az vigasztalhatja a parajdiakat és a rendszeresen odalátogatókat, hogy a másfél millió eurós beruházással jövőre sikerül egy korszerű, minden igénynek megfelelő, modern strandot építeni, amely a polgármester szerint nem is fog az eddigire hasonlítani.

„Két medence lesz, egy sós és egy édes vízű, lesznek zuhanyozók, öltözők, napozók és éttermek. Más lesz a minőség, aminek az az ára, hogy idén nem strandolunk" – teszi hozzá Bokor Sándor önmaga és vendégei megnyugtatására.

{loadposition otp}Kifejtette: A strand felületét úgy sikerült bővíteni, hogy az eddig kihasználatlan részeket is beépítik, a használaton kívüli épületeket lebontják.

„Parajdon nagyon sok a Kárpátokon túlról érkező látogató, többen jönnek az ország déli részéről, de ugyanolyan sokan érkeznek Magyarországról is. Nem ritka a német-, spanyol-, olaszországi vendég sem, ahogy a skandináviai országokból is szívesen jönnek eltölteni egy-egy hetet a Hargita lábánál, a Bucsin közelében, sós levegőt szívni, bejárni a környéket, belekóstolni az itteni életbe" – magyarázta a polgármester.

Hozzátette: a Rapsonné várához az európai forrásokból kiépített erdei út vezet, a tavaly megnyitott Sószoros pedig egyedi látványt nyújt az odalátogatóknak.

Wellness központ nyílik

A vendégek fogadására ma már egyre több a panzió, a kisebb-nagyobb vendégfogadó.

Parajd önkormányzata a Turisztikai Minisztérium segítségével wellness központot is létesített, működtetésére kiírták a pályázatot a közbeszerzési törvénynek megfelelően és augusztus közepéig várják a jelentkezőket.

Elsősorban olyan tapasztalt és a jövőben gondolkodó vállalkozóra számítanak, aki hosszú távon gondolkodva, a település fejlesztését, hírnevének erősbítését tartja a legfontosabbnak.

Virágzó testvér-települési kapcsolatok

A hétvégén 22-ik alkalommal szervezték meg a Parajdi Napokat, ahol a testvértelepülések küldöttségeit is fogadták.

„Ezek a kapcsolatok akkor igaziak, ha nem csupán intézményi szinten működnek, de a családok, a baráti társaságok életében is meghatározó szerepet töltenek be" – hangsúlyozta a polgármester, arra utalva, hogy ma már több száz vendég fordul meg Parajdon a testvér-települési kapcsolatok jóvoltából, nyaralni, valamint kezelésekre járnak, sokan családokhoz jönnek látogatóba.

Lehoczky László, a magyarországi Emőd település polgármestere a maszol.ro-nak arról beszélt, hogy tíz évvel ezelőtt egy parajdi származású, Emődön élő személy kezdeményezésére hozták létre a testvér-települési kapcsolatot. Hasonlóképpen Szegvárral egy évvel ezelőtt alakult ki ez a kapcsolat – tette hozzá Gémes László szegvári polgármester.

„Évente legalább száz parajdi biztos megfordul Emődön, nem csak protokolláris, hanem személyes, emberi indíttatásból is, Emődről pedig százával látogatnak el a ide" – mondta Lehoczky László.

Kimaradt?