Sztrájkőrséget állnak a parlament előtt a tanárok az egységes bértörvény miatt

A parlament épülete előtt gyűltek össze a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) képviselői az egységes bértörvény tervezete ellen tiltakozva. 

Constantin Rada, a Dolj megyei szakszervezeti szövetség elnöke az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: amennyiben a kormánykoalíció nem módosít a tanügyi alkalmazottak bérein, jövő héten szavazást tartanak annak eldöntésére, hogy június 12-én bezárják-e az iskolákat.

A szakszervezeti bizalmi szerint az új bértörvény az utolsó kategóriába sorolja a tanügyet, ezért a szakszervezetek az iskolák bezárását fontolgatják június 12-étől kezdődően. Constantin Rada azt is elmondta, hogy a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége nem kapott engedélyt a parlament előtti tüntetésre a bukaresti polgármesteri hivataltól, noha időben kérelmezte azt. A szakszervezeti vezető kifejtette: jelenleg a tanügyben elérhető maximális fizetés az államelnök bérének 22 százaléka, ez az új bértörvény alapján legtöbb 1 százalékkal fog emelkedni 5 éven belül, tehát maximum 23 százaléka lesz az államfő bérének. Ők azonban azt követelik, tette hozzá Rada, hogy a tanügyben elérhető maximális fizetés elérje az államelnök bérének 35 százalékát, mert ehhez az értékhez arányítva számolják majd ki a kezdő tanárok fizetését is. 

Rada szerint a tiltakozó akció nem tüntetés, hanem csak sztrájkőrség, amelyen körülbelül 400 szakszervezeti tag vesz részt Bukarestből és a környező településekről. 

A szakszervezetek további tiltakozó megmozdulásokat terveznek a pünkösdi ünnepek utánra. 

Kimaradt?