Bemutatták Daniel Costantin új pártját, a Pró Romániát

Új pártot alapított Daniel Costantin, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) volt társelnöke. Az #altfel (másképp) mottójú Pró Románia pártot egy fővárosi szálloda teraszán mutatták be hétfő este. 

„Egy könnyed politikai projektet szeretnénk, amely maga köré gyűjti és cselekvésre készteti az embereket, összegyűjti a különböző véleményeket, és szeretnénk, hogy ez a platform egy adott pillanatban minden elvárásnak eleget tegyen” – mondta Daniel Constantin, az új párt alapítója. Constantin hangsúlyozta, a párt „egy érzésből” született, 35 megyében van már fiókszervezete, és parlamenti képviselettel is rendelkezik.

„A Pró Románia nem egy olyan politikai projekt, amely megtalálta a siker kulcsát, hanem olyan párt, amely azt tűzte ki célul, hogy ezentúl többet kommunikáljon, nem csak kampány előtt és közben szeretnénk bevonni az embereket, hanem kormányra lépés után is, hiszen ez jelenleg nem így történik” – jelentette be Daniel Constantin.

A párt alapítója azt is elmagyarázta, hogy miért éppen a Pró Románia megnevezést választotta. „Pró Románia - azért hívják így, mert elsősorban román vagyok, szeretem az országomat, és a kollégáimmal együtt szeretnék tenni valamit az országomért. Másodsorban azért Pró Románia, mert a politikusok jelentős része, akik azért kezdtek politizálni, hogy nemzeti és nemzetközi téren is érvényesüljenek, amikor kiállnak a sajtó elé, azt mondják: „Európa-párti és NATO-párti vagyok”. Ez nagyon jó, de ne feledjük, hogy elsősorban Románia-pártiaknak, románpártiaknak kell lennünk. Ha ez így történik, akkor EU- és NATO-pártiak is vagyunk, hiszen minden jóhiszemű román ember csak az EU-n és a NATO-n belül tudja elképzelni az országot" - magyarázta Constantin. A pártalapító elmondta, pártja a politikai spektrum közepén helyezkedik el, hazafias érzelmű párt lesz. „Egyetlen politikus sem kellene az élvonalban legyen, ha nem hazafi. Nem szélsőséges nacionalizmusról beszélek, hanem hazafias érzelmekről, amelyeknek mindannyiunkban meg kell lenniük” – tette hozzá Constantin. 

A párt alapítója mellett az eseményen részt vett több parlamenti képviselő: Sorin Cîmpeanu, Eugen Durbacă, Mircea Banias, Damian Florea, valamint Sorin Minea, a Romalimenta Szövetség elnöke is. Jelen volt ugyanakkor Laurenţiu Rebega EP-képviselő és a Szociáldemokrata Párt volt képviselője, Mihai Sturzu is. 

Az eseményt drónnal filmezték, és élőben közvetítették a Facebookon, ahogy a szervezők ígérték. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?