Ponta nem váltja le a Brüsszelben kifogásolt minisztereit

Nem váltja le bíróság elé állított, illetve bűnvádi per alatt lévő minisztereit a kormányfő annak ellenére, hogy a román igazságszolgáltatásról és a korrupcióellenes lépésekről szóló európai bizottsági jelentés kifogásolja jelenlétüket a kormányban.

Victor Ponta péntek este a Realitatea TV-ben ismét igazságtalannak minősítette Brüsszel megállapításait, és közölte, hogy a liberális és szociáldemokrata EP-képviselők szóvá is fogják tenni kifogásaikat az Európai Parlament hétfőn kezdődő ülésszakában. Az egyik kifogás, hogy a jelentést „funkcionáriusok” készítik olyan romániai beszámolók alapján, miszerint „az országot kannibálok vezetik”.pontadragnea

Ponta azt mondta: azért nem váltja le a bíróság elé állított Relu Fenechiu szállításügyi minisztert és a bűnvádi eljárás alatt lévő Liviu Dragnea kormányfő-helyettest, mert egyiküket sem korrupcióval vádolják, illetve gyanúsítják. „Ha azonban Fenechiut már alapfokon elítélik, azonnal távozik a kormányból” – jelentette ki.

A miniszterelnök furcsállotta, hogy az Európai Bizottság jelentésében a romániai médiaállapotokra is kitér. Közölte, esze ágában sincs törvénnyel szabályozni a hazai sajtó egészének a működését. Az audiovizuális törvényről megjegyezte: a jogszabály európai modell alapján készült.

Victor Ponta hétfőn találkozik Brüsszelben José Manuel Barroso bizottsági elnökkel, az Európai Tanács elnökével, Herman van Rompuy-jal és Johannes Hahn regionális politikákért felelős biztossal.

Kimaradt?