Május 14-e a kommunista börtönökben elhunyt romániai mártírok napja

Egyhangúlag elfogadta kedden a képviselőház plénuma, hogy május 14-ét a kommunista börtönökben elhunyt romániai mártírok napjává nyilvánítsák. A tervezetet a liberálisok nyújtották be, és az ügyben a képviselőház volt a döntő ház.

A tervezet indoklásában a kezdeményezők felhívják a figyelmet az 1948. május 14-ei dátum jelentőségére, amikor a kommunista hatalom több mint 10 ezer fiatalt tartóztatott le és ítélt később börtönbüntetésre. Ezek a fiatalok, értelmiségiek az ateista diktatórikus rendszerrel való szembeszállásuk révén vértanúkká váltak, akár az első keresztények - áll az indoklásban.

„Ezért erről a napról meg kell emlékeznünk és nemzeti nappá kell nyilvánítanunk, a mártírok emlékére, akik azért adták életüket, hogy nekünk jobb sorsunk lehessen. Románia parlamentjének erkölcsi kötelessége május 14-ét a kommunista börtönökben elhunyt romániai mártírok napjává nyilvánítani” – fogalmaz az indoklás. 

FRISSÍTÉS: A törvénytervezet eredetileg csak a kommunizmus ideje alatt ártatlanul meghurcolt, román nemzetiségű személyekre vonatkozott. Az RMDSZ módosító-javaslatban kérte a jogszabály szövegének az átírását.

„A kommunizmus ideje alatt nem csak románokat, hanem számos magyart és más nemzetiségűt vetettek börtönbe. Így, minden év május 14-jén nem csak a románok, hanem minden meghurcolt előtt kell tisztelegünk” – fogalmazott Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, miután az alsóház elfogadta a módosító javaslatát.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?