Meghívta a Románia 100 platformba az ország polgárait Dacian Cioloş

Dacian Cioloş volt kormányfő és kabinetjének néhány tagja felhívást intézett az ország lakóihoz, hogy csatlakozzanak a Románia 100 Platformhoz, amelyet „nyitott, aktív polgári mozgalomként” határoz meg.

A platform alapítói - Dacian Cioloş, Vlad Voiculescu, Dragoş Pîslaru, Dragoş Tudorache és Alin Mituţă - által aláírt közleményben az olvasható, hogy a változás a nyitott, őszinte, párbeszéden alapuló kormányzással kezdődik.„Tavaly hozzáfogtunk ennek megvalósításához egy csapat csodálatos, elkötelezett emberrel, akik hittek benne, hogy Románia többet érdemel. Meggyőződésünk, hogy nagyon sokan vagyunk, akik ugyanígy gondolkodnak. Népünk sokkal többre képes, mint amennyit eddig felmutattunk. Románia megváltoztatása csak a polgárok aktív és tömeges szerepvállalásával valósulhat meg. Csatlakozzanak hozzánk, csatlakozzanak a Románia 100 platformhoz. Változtassuk meg Romániát. Együtt!” - olvasható a dokumentumban.

A közlemény szerint a mozgalomhoz csatlakozni óhajtó állampolgárok a www.ro100.ro honlapon fejezhetik ki támogatásukat.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?