Megnyitotta szenátori irodáját Nagyváradon Derzsi Ákos

Valós aktivitást és emberközpontúságot ígérő légkörben nyitotta meg csütörtökön szenátori irodáját Nagyváradon Derzsi Ákos, az RMDSZ politikusa.

A volt munkaügyi államtitkár, akinek a nevéhez a ma is hatályban lévő napszámos törvény, valamint az anyanyelven szervezhető felnőttképzés kötődik, elmondása szerint, szenátori mandátumában is a hatékonyságot, valamint a progresszivitást helyezi előtérbe.

Derzsi Ákos most a szenátus munkaügyi és szociális bizottságának a tagja, az emberjogi, vallás- és kisebbségügyi bizottság titkára, valamint az interparlamentáris ügyekért felelős bizottság kincstárnoka. Irodaavató beszédében a szenátor kiemelt programjaként nevezte meg a szociális kérdéseknek az eddiginél hangsúlyosabb megjelenítését a törvényhozásban.

Derzsi Ákos a nagyváradi központi iroda mellett Körösréven, illetve Belényesújlakon is nyit irodát, ami pedig újdonságnak számít, egy mobilirodát is kíván nyitni azok számára, akik kevésbé tudnak alkalmazkodni az állandó képviseletek órarendjeihez.

A megnyitón jelen volt Rajna József, a Caritas Catolica igazgatója, Kerekes József református lelkipásztor, valamint Jan és Coby Willemsen, a hollandiai Stichting Steuengroep Nederland Roemenie segélyszervezet képviselői.

 

Kimaradt?