Több mint 120 ezer lej gyűlt össze a kommandói iskolának

Az RMDSZ országos akciójaként indított, adományozásra buzdító kampánya óta több mint 120 ezer lej gyűlt össze a januárban leégett kommandói iskola számára - olvasható a szövetség közleményében.

Az anyagi támogatások mellet egyre több vállalkozó kínál fel segítséget. „Kampányunk célja az, hogy a kommandóiak érezzék, nincsenek egyedül, és számíthatnak a segítségünkre. Az összefogás erejére hívtuk fel az emberek figyelmét az országos adományozást népszerűsítő kezdeményezésünkkel, valamint a Könyvkommandó körúttal, amelynek végső állomása a háromszéki település volt. Továbbra is arra biztatjuk az embereket, hogy támogassák az iskola újjáépítését. A jövedelemadó 2 százaléka még május 25-ig felajánlható. Minden segítségre szükség van, azért, hogy a diákok újjáépített iskolájukban folytathassák tanulmányaikat” – hangsúlyozta Porcsalmi Bálint, a szövetség ügyvezető elnöke.

Az RMDSZ február 23-án közzétett felhívásában adományozásra buzdította a romániai magyarokat. Azóta folyamatosan érkeznek adományok több helyi és határon túli településről. Magyarországi települések, valamint Kovászna megyei testvérmegyék is jelentős összegekkel támogatták az iskola újjáépítését. Közel fél millió forintos támogatást gyűlt össze a jótékonysági veszprémi megyebálon, illetve további 500 ezer forint a Zala Megyei Közgyűléstől. 

Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, az adománygyűjtő felhívással párhuzamosan zajlott a Könyvkommandó akció, amely tizenegy erdélyi települést érintett: Máramarossziget, Szilágycseh, Szilágysomlyó, Szamosújvár, Vice, Csicsókeresztúr, Nagybánya, Magyarlapád, Vajdahunyad, Nágyfalu. A karaván magyar házakat, szórványkollégiumokat, gyermekotthonokat keresett fel, majd a kommandói iskolában ért célba. Az adományozott könyvcsomagok a Communitas Alapítvány könyvtárprogramján keresztül gyűltek össze. 

A körút állomásain kisvideókat rögzítettek, amelyekben gyermekek mondják el véleményüket, osztják meg együttérzésüket az iskola leégése kapcsán. Az üzenet célba ért: megerősítette a kommandóiakat, számíthatnak a magyar közösség összefogására, támogatására. 

Opra Béla, a kommandói iskola igazgatója elmondta, több vállalkozó kínált fel segítséget: egy cég az új épület ablakait biztosítja, egy brassói vállalat az épület elektronikai hálózatának kialakítását vállalta fel, egy marosvásárhelyi építkezésekkel foglalkozó cég pedig az iskola befedését ajánlotta támogatásként.

Ha adományozni szeretne, bővebb információkat itt talál.

Kapcsolódók

Kimaradt?