Aggódik a romániai katolikus püspöki kar a marosvásárhelyi gimnáziumért

Aggodalmát fejezte ki szerdán a romániai katolikus püspökkari konferencia a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyében, amelynek működése bizonytalanná vált, és felszólította a román hatóságokat, tartsák tiszteletben a jogállamiság elveit, valamint a romániai vallási és etnikai kisebbségek jogait.

A romániai római katolikus és görögkatolikus egyházi elöljárókat tömörítő testület főtitkára, Francisc Ungureanu által aláírt román nyelvű közlemény szerint aggasztó a marosvásárhelyi magyar tannyelvű tanintézmény működésének akadályoztatása.

A romániai katolikus püspökök úgy vélik, az iskola létét egy alaptalan, a jogállamiság ismérvei szerint ellenőrizetlen feljelentés alapján indított ügyészségi eljárás sodorja veszélybe.

Hozzátették: az iskola vezetősége, a tanárok, a diákok és a szüleik ellen indított eljárás következtében sérül a püspökkari konferencia, valamint a román oktatási minisztérium között létrejött megállapodásnak az egyházi iskolák alapítására vonatkozó kitétele. Leszögezték: elfogadhatatlannak tartanak minden olyan eljárást, amely a törvényes keretek között működő egyházi iskolát választó szülők megfélemlítésére irányul.

A püspökkari konferencia felszólította az illetékes hatóságokat, az oktatási minisztériumot, a Maros megyei tanfelügyelőséget,a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt és a helyi önkormányzati testületet, sürgősen és hatékonyan intézkedjenek, hogy az iskola zavartalanul folytathassa működését. A katolikus püspökök valamennyi illetékestől elvárják a jogállamiság elveinek, valamint a vallási és etnikai kisebbségek jogainak tiszteletben tartását - olvasható a közleményben.

Kapcsolódók

Kimaradt?