Legendagyűjtéssel készülnek a Szent György Napokra Erdőszentgyörgyön

Szent György Napokra készül Erdőszentgyörgy április 20. és 23. között, és erre az alkalomra legendagyűjtést hirdetett iskolások számára a kisvárosban működő Europe Direct tájékoztató iroda. A keddi sajtótájékoztatón a városnapok szervezői a programot ismertették.

Csibi Attila polgármester a városnapok fontosságáról beszélt, arról, hogy szeretnék, ha Marosvásárhely, mint megyeközpont szorosabb kapcsolatot ápolna a vidékkel is. Jelenleg ugyanis inkább az a jellemzőbb, hogy a vidék kapcsolódik jobban a nagyvároshoz. Ennek jegyében a városnapi program összeállításánál figyelemmel voltak arra is, hogy ne csak a helyiek számára nyújtsanak kikapcsolódási lehetőséget, de a máshonnan érkezők számára is vonzó legyen a program.

Újdonságnak számít, hogy a temesvári Csíky Gergely Színház a Hair című musicalljével fog fellépni, – amihez hasonló még nem volt Erdőszentgyörgyön – ecsetelte az előljáró, annak a reményének is hangot adva, hogy ez az esemény sok marosvásárhelyit is kicsal a nem túl távoli településre. A temesvári társulat tagja Tar Mónika színésznő, Erdőszentgyörgy szülötte, akire büszkék a városka lakói – tette hozzá Csibi Attila.

Ugyancsak újdonság lesz az idén a legendagyűjtő pályázat, illetve az összegyűjtött történetek megjelenítése is, ebben az iskolás fiataloknak szánnak szerepet, akiktól a Balavásár és Szováta közötti legendák felkutatását és összegyűjtését várják.

A 26. Erdőszentgyörgyi Szent György Napok programját Ambrus Róbert kulturális referens ismertette, hangsúlyozva, hogy az elmúlt évek rendezvényeihez hasonlóan, idén is fontos a néptánc, a kézművesség, a népi hagyományok bemutatása, ahogy a sport, a tűzijáték és az nagy tömeget vonzó koncertek. Mivel Erdőszentgyörgy vegyes lakosságú, román és magyar együttesek váltják egymást a színpadon, többek közt Andrea Bălan, a Parnograszt zenekar, a Balkan Fanatiknakkor itt szervezik meg a 9. Vándorcsizma Néptánctalálkozót is.

Menyhárt István, a Europe Direct erdőszentgyörgyi menedzsere arról a pályázatról beszélt, amelynek köszönhetően elő tudják teremteni az anyagi hátteret. A pályázat egyik célja a különböző nemzetiségek kultúrájának megismertetése egymással. Ide kapcsolódik a legendagyűjtés is, amelyről a szervező úgy véli, ennél jobb lehetőség nincs is erre, mint ez a mostani, áprilisi találkozó, rendezvénysorozat.

Kimaradt?