A vidéki orvosi ellátást fejlesztené az egészségügyi minisztérium a Világbank hiteléből

Az egészségügyi minisztérium 3 ezer betegszállító gépkocsit vásárolna és minden megyeszékhelyi kórházat számítógépes tomográffal (CT) szerelne fel. Florian Bodog egészségügyi miniszter szombaton Zilahra látogatott, ahol találkozott a megye és a kórház vezetőivel, majd sajtóértekezletet tartott.

„3 ezer gépkocsit szeretnénk vásárolni, amelyeket nem neveznék mentőautóknak, de amelyek alkalmasak lennének arra, hogy a szegény településeken élő pácienseket elszállítsák a családorvoshoz vagy a járóbeteg-gondozóba. Célunk az, hogy megerősítsük az egészségügyi alapellátást, a családorvosi hálózatot” - nyilatkozta a miniszter.Elmondta: az első száz gépkocsi vásárlását a Világbank 250 millió eurós hiteléből finanszírozzák. Ugyanennek a programnak a keretében ebben az évben minden megyeszékhelyi kórházat számítógépes tomográffal (CT) szerelne fel a minisztérium.

Az egészségügyi miniszter sajtóértekezletén rámutatott: a hitelt 2014-ben adták, ám ebből mindeddig kevesebb mint ötmillió lejt használtak fel. „A minisztérium célja, hogy felszereljen minden kórházat és számítógépes tomográffal (CT) és egy nukleáris magnetorezonanciás tomográffal (NMR). Ebből idén megtennénk az első lépést, a CT-k telepítését. Ezt a Világbank 2014-ben nyújtott 250 millió eurós hiteléből finanszíroznánk, amiből mindeddig 4,8 millió lejt használtak fel” - nyilatkozta Bodog.

Kapcsolódók

Kimaradt?