Grindeanu a szigetországban élő románok helyzetéről is tárgyalt az angol trónörökössel

Románia és Nagy-Britannia kiváló katonai és politikai kapcsolatáról, a külpolitikai kérdésekre vonatkozó álláspontok és érdekek harmonizációjának szükségességéről, valamint az Egyesült Királyságban élő román közösség helyzetéről tárgyalt Károly walesi herceggel Sorin Grindeanu kormányfő a Victoria-palotában csütörtökön. 

A kabinet Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleménye szerint Károly herceg reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a két ország közös megoldást fog találni az emberkereskedelem megakadályozására. Ennek érdekében egyébként már kilenc vegyes nyomozócsoport tevékenykedik, teszi hozzá az idézett forrás. 

A kormányfő köszönetet mondott a brit trónörökösnek a Románia népszerűsítésében vállalt szerepéért, Károly herceg pedig azt mondta: már hagyománnyá váltak évente tett romániai látogatásai. „Az önök országában tett évi látogatásaim már hagyománnyá váltak az elmúlt húsz év során. Szeretnék további csodálatos tájakat is megismerni Romániában, mint például a Duna-deltát vagy Máramaros vidékét” – jelentette ki a walesi herceg. 

A brit korona várományosa három napos hivatalos látogatáson tartózkodik Romániában.

Kapcsolódók

Kimaradt?