IRES-felmérés:a lakosság kétharmada úgy véli, igazságtalan világban él

A romániai lakosság több mint kétharmada úgy véli, igazságtalan világban él - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által készített felmérésből, amelyet Vasile Dîncu szociológus ismertetett pénteken, egy bukaresti szakkonferencián. 

A megkérdezettek 67 százaléka igazságtalannak tartja a román társadalmat, mindössze 26 százalékuk véli úgy, hogy igazságos. Ez a felfogás a nők és a 35 éven felüliek körében erőteljesebb, és a saját szociális és anyagi helyzetükkel való elégedetlenség egészíti ki. 

A felmérésben részt vevők 44 százaléka úgy gondolja, hogy a következő években fokozódni fognak a társadalmi egyenlőtlenségek és az igazságtalanság, 29 százalék szerint ezek a jelenlegi szinten maradnak, 19 százalék pedig úgy véli, hogy ezek csökkenése várható. 

A román állampolgárok csaknem fele szerint a siker a szerencsén és a véletlenen múlik, a legtöbben a társadalmat és a sorsot okolják szegénységük miatt, és öt megkérdezett közül mindössze egy állította azt, hogy a tehetség és az érdem a döntő. 

A felmérésben részt vevők 67 százaléka a jövedelem és vagyon szempontjából a középosztályhoz tartozónak tekinti magát, 29 százalékuk úgy véli, hogy az alsó réteghez tartozik, és mindössze 2 százalékuk állította azt, hogy a felső réteget képviseli. 

A közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy igen alacsony a román társadalom toleranciaszintje az általánosan elfogadottól eltérő szexuális orientáltságú személyekkel, a bevándorlókkal és a romákkal szemben, illetve magasabb a fogyatékkal élőkkel és az eltérő vallásúakkal szemben. 

A felmérés eredményeiből az is kiderül, hogy bár az emberek elvárják, hogy "mentse meg őket az állam", egyre kevésbé bíznak az intézményekben és embertársaikban. "A bizalmatlanság egyfajta érzelmi pestist idéz elő, intoleranciához vezet, és azt eredményezi, hogy az emberek egyre kevésbé tudnak összefogni a közös cél érdekében. A szakszervezetek elveszítették a hitelüket, és a civil szervezetekre sem úgy tekintenek manapság, mint a '90-es években" - vonja le a következtetést a Vasile Dîncu által ismertetett felmérés. 

A közvélemény-kutatás idén március 14-e és 17-e között készült, 920, 18 éven felüli személy megkérdezésével. A hibahatár plusz/mínusz 3,3 százalék. 

Kimaradt?