Bíró Zsolt: dehogy szakad a Magyar Polgári Párt

„Honnan veszi ezeket a kérdéseket?" – reagált pénteken a Magyar Polgári Párt elnöke, Bíró Zsolt arra a kérdésünkre: fenyegeti-e a szakadás veszélye az MPP-t? A politikust a maszol.ro annak a párton belüli tizenegy tagú csoportosulásnak a megalakulásáról faggatta, amely a Tőkés László védnöksége alatt álló EMNP-hez közelítené a polgáriakat.

A Krónika napilap pénteki számában számolt be arról, hogy az MPP jelenlegi politikai vonalvezetését kifogásoló „belső ellenzék" Erdélyi Magyar Nemzeti Oldal Egységéért nevű mozgalmat hozott létre, amelynek fő célja az egységes nemzeti érdekképviselet megvalósítása. A mozgalom létrejöttét szentesítő dokumentum aláírói arra kérik fel a magyar politikai és civil szervezeteket, hogy soraikban is hasonló mozgalmat hozzanak létre.Zsolt-Biro

Az egyik alapító, Farkas Csaba, az MPP volt alelnöke a Krónikának elmondta: attól tartanak, hogy az RMDSZ „felszalámizza" a polgári pártot. Az MPP ideiglenes marosvásárhelyi elnöke, Varró István pedig arról beszélt: szükségesnek látná az a polgáriak és az EMNP fúzióját.

Bíró Zsolt a maszol.ro-nak elmondta, nem érti a mozgalom alapítóinak célkitűzéseit, hiszen „nyitott kapukat döngetnek". Emlékeztetett arra, hogy az MPP eddig is a pártok fölött álló nemzeti szövetség, "nemzeti válogatott" létrehozását szorgalmazta. „Jómagam elnökké választásom óta szorgalmazom az egységes nemzeti érdekképviselet megvalósítását. Ezt tűzik ki célul többek között az MPP kongresszusán elfogadott dokumentumok is" – magyarázta.

A pártelnök úgy fogalmazott: nem tartja szerencsésnek, hogy „néhány frusztrált személy feltűnési viszketegsége" sajtóspekulációkra ad alkalmat. „Ilyen spekuláció az is, hogy a Magyar Polgári Párt a szakadás szélén áll" – szögezte le. Hozzátette, sajnálatosnak tartja, hogy a mozgalom alapítói nem a párt illetékes fórumaival osztották meg elképzeléseiket az MPP jövőjével kapcsolatban. „Feltehetően külső sugallatra cselekedtek" – tette hozzá.

Az MPP belső ellenzéki mozgalmának megalakulása nem előzmény nélküli. A múlt héten a párt politikusainak egy csoportja nyílt levélben tudatta hajlandóságát az EMNP-vel való együttműködésre, amit a néppártiak szintén nyílt levélben üdvözöltek. Mint ismert, a két párt közeledési kísérlete a decemberi választások előtt kudarcba fulladt. Bíró Zsolt csak az MPP ernyője alatt tudta elképzelni a „jobboldali erők” egyesítését. A párt elnöke utóbb tárgyalásokat folytatott az RMDSZ vezetőivel, majd úgy döntött, hogy az MPP nem indít jelölteket a választásokon.

Kimaradt?