Elődei sikereivel dicsekszik a belügyminiszter: ötödik éve csökken a bűnözés

2016 volt az ötödik egymás utáni év, amikor csökkent a bűnözés - jelentette ki szerdán, a belügyminisztérium tavalyi évi tevékenységének kiértékelőjén a szaktárca vezetője. 

Carmen Dan elmondta, 2016-ban volt a legkisebb a bűnözési arány, 7 százalékkal esett vissza az előző évhez képest. Az utcai bűnözés még ennél is nagyobb arányban, 9 százalékkal csökkent 2015-höz viszonyítva. 2016 sorban a negyedik év, amikor 2 000 alatti a közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma - tette hozzá a belügyminiszter, akinek adatai szerint csökkent a családon belüli erőszak, vidéken pedig 14 százalékkal visszaesett a lopások és 8 százalékkal a rablások száma.

A tavalyi év során 200 szervezett bűnözői csoportot számolt fel a rendőrség, és 26 százalékkal több erre irányuló akció történt, mint egy évvel korábban. Az anyagi károk megtérítésében is eredményesebbek voltak a belügyi tárcához tartozó hatóságok.

A belügyi alkalmazottak feddhetetlenségével kapcsolatban Carmen Dan elmondta: 2016-ban 189 esetet jegyeztek, amelyek során a minisztérium alkalmazottai elutasították a nekik felajánlott csúszópénzt, és a belügyben dolgozók 95 százaléka átment a feddhetetlenségi teszten. 

Kimaradt?