Tavaly megnőtt a repülőgép-balesetek száma

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 2016-ban többen veszítették életüket repülőgép-balesetben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a balesetek száma csökkent.

A montreali székhelyű, 200 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016-ban összesen 268-an vesztették életüket, míg egy évvel korábban 136 áldozatot követelt a légiközlekedés. Az ötéves átlag azonban ezeknél is magasabb: 371 áldozat.

Az elmúlt évben az egymillió járatra vetített teljes baleseti ráta 1,61 volt, míg 2015-ben 1,79-es szintet mértek. Az adatokból az is kiderül, hogy bár tavaly többen haltak meg, a baleset száma viszont a 2015-ös 68-ről 65-re csökkent. A tíz balesetből négy érintett utasszállítógépet, a fennmaradó hat esetben teherszállító repülőgépeket ért szerencsétlenség.

Az IATA elemzése rámutatott arra is, hogy sugárhajtású géppel Afrikában és a Független Államok Közössége területén nem volt baleset, de a légiközlekedés fő központjaiban is alacsony volt az egymillió felszállásra vetített halálozások aránya. A turbólégcsavaros gépekkel történt halálos esetek aránya viszont a FÁK-országban volt a legmagasabb, míg Európában, Dél-Amerikában, a Közel-Keleten, Észak-Amerikában és Észak-Ázsiában nem regisztráltak ilyen balesetből fakadó halálozást.

Kapcsolódók

Kimaradt?