Péter Ferenc: Keressük a megfelelő megoldást a katolikus iskola ügyének rendezésére

Az RMDSZ továbbra is dolgozik azon, hogy megtalálja a megfelelő adminisztratív megoldást, amely megnyugtatóan rendezi a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyét - mutat rá pénteki közleményében a szövetség Maros megyei szervezetének elnöke, Péter Ferenc. 

"Fontos kiemelni, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum helyzete nem pártpolitikai, hanem közösségi ügy, így arra van szükség, hogy a civilek és politikum vállvetve dolgozzanak a probléma megoldásán. Az RMDSZ minden olyan kezdeményezésben partner, amely a katolikus iskolát, szülőket, oktatókat és tanulókat segíti, azonban ébereknek kell lennünk, és nem engedhetjük meg, hogy ezt az ügyet etnikai feszültségkeltésre használják. Mi Maros megyeiek, marosvásárhelyiek pontosan tudjuk, hogy ezeknek a próbálkozásoknak mennyire negatív hatása van a közösségre. Minden ilyen jellegű ténykedés bomlasztó hatású, és jelen esetében azért is veszélyes, mert eltereli a figyelmet a valós problémáról, akadályozva ennek megoldását" - áll a közleményben. 

Péter Ferenc ugyanakkor hangsúlyozza, a szövetség támogatja az iskola oktatóinak, tanárainak és tanulóinak kezdeményezéseit, beleértve a jövő hétre meghirdetett tiltakozó akciót is. 

"Amikor egyértelmű támadás éri közösségünket, mint ahogyan ez egyre nyilvánvalóbb a katolikus iskola esetében, akkor egy emberként kell kiállnunk az ügy mellett. Úgy, ahogyan az októberi megmozdulás esetében is tettük, az RMDSZ most is támogatja a civilek által kezdeményezett jövő heti tiltakozó akciót" - fogalmaz a közlemény. 

Marius Pașcan panaszt emelt

Mint arról már korábban beszámoltunk, a magyarellenes kirohanásairól közismert Marius Pașcan, a marosvásárhelyi polgármester egykori személyi titkárja, később Maros megyei prefektus, jelenlegi szenátor az oktatási minisztériumnál és a prefektúrán is panaszt tett a gimnázium ellen. 

A Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Levente szerint nincs szükség arra, hogy bárki is politikai tőkét kovácsoljon és etnikai feszültségkeltésre használja az iskola ügyét. „Kételyeim vannak afelől, hogy a Maros megyei szavazópolgárok azzal a céllal küldték volna érdeket képviselni Románia parlamentjébe, hogy első és legfontosabb számú prioritásai közé a román és a magyar közösség egymásnak ugrasztását tegye. Ajánlatos lenne, hogy mielőtt csak a hírekbe való kerülés céljából tartana sajtótájékoztatót, megfelelően tájékozódna. Ha a szenátor ezt megtette volna, pontosan tudná, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ frakciója több ízben is konzultált a tanfelügyelőség és a polgármesteri hivatal képviselőivel a katolikus líceum helyzetéről. Egy Maros megyei képviselőtől úgy vélem, az az elvárás, hogy egy ilyen érzékeny témában közreműködik, és nem gerjeszti tovább a feszültséget” – fogalmazott Kovács, hozzátéve, hogy Marius Pascan gesztusával semmilyen módon nem viszi előbbre az ügyet. 

Kapcsolódók

Kimaradt?