Lemond alpolgármesteri tisztségéről Horváth Anna

FRISSÍTVE: A városi tanács következő ülésén benyújtja lemondását Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere. Ezt Horváth Anna csütörtökön jelentetette be Kelemen Hunor szövetségi elnökkel tartott sajtótájékoztatóján. A tisztségéből távozó politikus az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke lesz.

Horváth Anna a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a korrupcióellenes ügyészség öt hónapja eltiltotta hivatala gyakorlásától, és legutóbbi fellebbezését hétfőn elutasította a bíróság. „Huszonegy hete jelentkeznem kell rendszeresen a kolozsvári rendőrségen, nem hagyhatom el az országot, fizetés nélküli szabadságon vagyok, gyakorlatilag jövedelem nélkül. Aki ismer, tudja, hogy aktív személy vagyok. Ez az öthónapos kényszerleszállás számomra tovább nem vállalható állapot, ezért a következő tanácsülésen lemondok az alpolgármesteri tisztségemről” – mondta Horváth Anna.

Az elöljáró elmondta, a legjobb tudása szerint képviselte a kolozsvári magyar emberek érdekeit az elmúlt években. „Húsz esztendő közösségi munka után egy reggel arra ébredtem, hogy veszélyt jelentek a román nemzetbiztonságra. Ez önmagában is megkérdőjelezi a román állami intézményrendszeren belüli tevékenykedésem mikéntjét. Nekem két fő eszközöm volt: a munkabíró képességem és a tisztességem. Ezt a két fegyvert akarják elvenni tőlem, meg fogom ezeket védeni. Az igazságszolgáltatás révén vissza fogom szerezni azokat az eszközöket, amelyekkel az eddigiekhez hasonló módon tudok majd tovább dolgozni – mondta a távozó alpolgármester.

Horváth Anna megköszönte a támogatását mindazoknak, akik mellette álltak. „Amit nem vehetnek el tőlem, az az elmúlt időszak közös munkájának eredménye. Tanácsosként, városi RMDSZ-elnökként dolgozni fogok a közösségért, amelyik bizalmat szavazott nekünk” – mondta a politikus. Újságírói kérdésre válaszolva: lemondásának iktatása után az RMDSZ egyeztet a Nemzeti Liberális Párttal arról, hogy folytatják-e az együttműködést, és ha arra a következtetésre jutnak, hogy működőképes a koalíció, akkor az RMDSZ megteszi a javaslatát az új alpolgármester személyére.

Az RMDSZ ügyvezető alelnöke lesz Horváth Anna

Kelemen Hunor szövetségi elnök bejelentette, hogy lemondásának iktatása után az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökké nevezi ki Horváth Annát. „Szükségünk van egy olyan vezetőre, aki nem csak az önkormányzati munkát, hanem az emberek problémáit is ismeri, és a megoldásban is hatékony lenne. Emellett azokat az önkormányzatokat érintő törvénymódosításokat is elő tudja készíteni, amelyekre szüksége van a közösségünknek” – mondta az RMDSZ elnöke.

A politikus karaktergyilkosságnak nevezte a Horváth Annával történteket. "A közjót szolgálta, becsületességgel, tisztességgel, eredményesen. Ha lettek volna bizonyítékok ellene, rég elkezdődhetett volna a tárgyalás. Az is érthetetlen, hogy miért kellett eltiltani hivatala gyakorlásától, hiszen kihallgattak mindenkit az üggyel kapcsolatban. Nincs olyan racionális érv ami indokolná a munkavégzéstől való eltiltást” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Kelemen Hunor megmagyarázhatatlannak tartotta, hogy a kolozsvári alpolgármester ellen a DNA és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) együttműködése alapján indult eljárás, noha az alkotmánybíróság egy tavalyi határozatában alkotmányellenesnek minősítette a két intézmény együttműködését. Hozzátette: függetlenül attól, hogy az erőszakszervek mit gondolnak Horváth Annáról, ő továbbra is olyan közösségi vezető marad, akinek a hangjára odafigyel az erdélyi magyarság. 

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel vádolja, és 2016. október elejétől hatósági felügyelet alá helyezte az alpolgármestert, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki eltiltása idejére. A bíróságra karácsony előtt benyújtott vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. 

Kapcsolódók

Kimaradt?