Csak „kiváltságosak” taníthatnak a kolozsvári BBTE-n

A beiratkozási határidő előtt két héttel már túljelentkezés van a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen meghirdetett oktatói állásokra.

A magyar tagozaton 13 meghatározatlan időre szóló állást hirdettek meg azokon a karokon, ahol hiány volt oktatókban – tudtuk meg Soós Annától, a BBTE magyar tagozatáért felelős rektorhelyettesétől. Az egyetem összesen 127 poszt jóváhagyását kérte az oktatási minisztériumtól, Bukarest erre rá is bólintott decemberben.

Az összesen 13 magyar nyelvű oktatói állást a közgazdaság, fizika, biológia, kémia, neveléstudomány, szociológia, szociális munkás, református valamint a római katolikus teológia karon hirdették meg. További négy helyet is jóváhagyott az egyetem vezetősége a magyar tagozaton, ezeket meghatározott időre hirdetik meg a neveléstudományi, a matematika és informatika, valamint a szociológia karon.soos anna

Az állásokat versenyvizsgán lehet megpályázni. A szakmai és tudományos feltételeknek eleget tevő felvételizők február hatodikáig jelentkezhetnek az egyetem titkárságán leadott dossziéval. A rektorhelyettes elmondta, a meghirdetett posztokra máris túljelentkezés van. „Reméljük, bekerül sok olyan kolléga, aki tudásával, felkészültségével gazdagítja az egyetemet" – mondta Soós Anna.

Az intézményvezető szerint az országos kiírási rendszer enyhült az előző évekhez képest. A BBTE azonban szeretné megőrizni az oktatás minőségét, ezért kicsit szigorítanak a feltételeken, különösen a docensi és a professzori állások odaítélésénél. „Számunkra fontos, hogy aki állásra pályázik a BBTE-n, az megtisztelőnek, kiváltságnak érezze, hogy itt taníthat" – hangsúlyozta a rektorhelyettes.

Előadótanárból professzor például csak az lehet, akinek legalább öt külföldi kiadónál megjelent tudományos munkája van, ezek közül pedig legalább három kiadványnak jelen kell lennie a világ tíz legrangosabb könyvtárában. Ioan Aurel Pop, az egyetem rektora korábban elmagyarázta, számos előadótanár kiadványát már elfogadták külföldi könyvtárakban, de legalább egy évbe telik, amíg a kötet a könyvtár jegyzékébe is bekerül referenciaként.bbte

A vizsgabizottságokról Soós Anna elmondta: tagjai részben a BBTE alkalmazottai, másokat pedig jó minősítésű felsőoktatási intézményekből hívnak meg abból az egyetemi konzorciumból, amelyhez a BBTE is tartozik.

Mint ismert, csaknem 350 egyetemi oktatói hely jutott Kolozsvárnak annak köszönhetően, hogy az oktatási tárca közel 2000 munkahelyet szabadított fel tavaly a felsőoktatásban. A legtöbb hely a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen van, ahol 127 új tanerőt alkalmaznak. A BBTE-t követi a zeneakadémia 80, az orvosi és gyógyszerészeti egyetem 79, a műszaki egyetem 60, a képzőművészeti egyetem 14, a mezőgazdasági 13 jóváhagyott hellyel. A kolozsvári magánegyetemeknél összesen 27 hellyel bővül az oktatói kar.

Kimaradt?