Megverte egy rendőrnő – állítja a Szatmár megyei férfi

Kórházba került egy 53 éves Szatmár megyei férfi, aki azt állítja, hogy azért szorult orvosi kezelésre, mert megverte egy rendőrnő.

Mircea Ardeleant ittas vezetésen értek tetten rendőrök a megye egyik településén. A forgalmi járőrök észlelték, hogy furcsán vezet, ezért leintették. Ekkor derült ki, hogy érvényes jogosítványa sincs. Kórházba kísérték vérvételre, és megerősítést nyert, hogy részegen ült kormányhoz. Ezután bekísérték a nagykárolyi rendőrőrsre jegyzőkönyvbe venni a bűncselekményét.

A férfi szerint a rendőrök minősíthetetlen hangon beszéltek vele, egyikük – egy nő – pedig hasba rúgta. A sofőr szerint az váltotta ki a rendőrnő haragját, hogy – állítólag viccből – Elena Udreához hasonlította. A férfi elmondta, hogy miután távozhatott, hirtelen rosszul lett. Alig tudott elvánszorogni egy taxihoz, és a kórházba kerülésekor derült ki, hogy elrepedt a húgyhólyagja.

Az esetet vizsgálta már az vádhatóság is. A nagykárolyi bírósági ügyészség ügyésze, Teofil Ilisie elmondta: az eddigi adatok szerint a férfi volt az, aki agresszíven viselkedett, amikor leintették a rendőrök az autóját. Mivel el akar hajtani a helyszínről, a rendőrök kénytelenek voltak megbilincselni, és így szállították az őrsre. Egyelőre semmi sem igazolja, hogy sérülését a rendőrségi bántalmazás okozta – mondta az ügyész.

A nyomozás folytatódik, és a rendőrség is belső vizsgálatot indított az ügyben.

Kimaradt?