"Felelőtlen az a szülő, aki elutasítja gyereke beoltását"

Egyelőre nincs influenzajárvány az országban, azonban a felső légúti megbetegedések száma január első hetétől kezdve szinte megduplázódott és most is emelkedőben van – mondta a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője, Tar Gyöngyi.

oltas tar784 felső légúti megbetegedést és 64 fertőző gyulladást jegyeztek megyeszerte, ami nem rendkívüli szám, beleilleszkedik a sokévi átlagba. Ami pedig az influenzát illeti, még gyanús esetről sem hallott a megyében, sem az országban, egészen a múlt hétig, amikor a román sajtóban cikkeztek egy esetről, amelyről érdemes tudni, hogy a beteg személy helyzetét a már fennálló krónikus betegségek is súlyosbították – számolt be a maszol.ro-nak Tar Gyöngyi.

„Mindenesetre Hargita megye eddig 13 ezer adag oltóanyagot kapott, egyelőre azt várjuk, hogy jeleznek-e még igényt a családorvosok" – fogalmazott. Elmondta, hogy legelőször azokat oltják be, akik veszélyeztetettek, és/vagy fertőzés esetén másokat veszélyeztethetnek. Ilyenek többek között az egészségügyben dolgozók, akiket nem protekció révén oltanak be, ahogy azt sokan előszeretettel állítják, hanem járványtani megfontolásból. Ugyanis egy egészségügyi vagy közszférában dolgozó fertőzés esetén sokkal szélesebb körben terjesztheti az adott fertőzést.

Javasolják ugyanakkor az oltás beadását időseknek vagy krónikus betegségben szenvedőknek, terhes nőknek, valamint gyermekeknek. Ezen személyek egyébként az ingyenes oltásra is jogosultak – magyarázta az intézményvezető, hozzátéve, hogy eddig egyetlen évben sem sikerült minden jogosult személyt beoltani, és ez nem az oltóanyag hiányának tudható be. A jogosult személyek körülbelül egyharmada jelentkezik évente influenza elleni oltásra.

oltas faj

Az egészségügyi szakember elmondta: trenddé, divattá vált a kötelező oltás elutasítása. Ez a trend Tar Gyöngyi megfigyelései szerint általában jól szituált, fiatal, egyetemet végzett szülők körében terjed, akik azonban nem rendelkeznek olyan szakmai képesítéssel, hogy beleláthassanak a valós kockázatokba. Szerinte félművelt, sznob és felelőtlen szülők azok, akik szakmai hozzáértés nélkül elfogadják és terjesztik az elsősorban interneten keringő hajmeresztő információkat. „Az interneten bármikor kijelenthetem, hogy tegnap találkoztam egy UFO-val, és ezt senki meg nem tilthatja nekem. Akik a kötelező védőoltások ellen kampányolnak, valószínűleg pszichés problémáik vannak" - fogalmazott Tar Gyöngyi.

Azok a személyek, akik nem akarják beadatni gyermekeiknek a kötelező védőoltást, valószínűleg nem szembesültek a betegségekkel, amelyektől óvna a vakcina – véli a szakember. „Nem is szembesülhettek, mert ez a generáció annak idején be volt már oltva gyermekbénulás, tetanusz, vagyis merevgörcs, torokgyík, azaz diftéria ellen és így tovább. Ezek a szülők nem láttak még gyermekbénulásban meghalt gyermeket, vagy ebben megnyomorodott embert, nem láttak még két-három nap alatt torokgyíkba belehaló vagy merevgörcsben szenvedő gyermeket" – magyarázta.

Hozzátette: Romániában súlyos pénzbírságot szabhatnak ki a hatóságok ilyen esetben. Ugyanis a kötelező oltások beadásának elutasítása a hatóság járványügyi intézkedéseinek be nem tartását jelenti, a kötelező oltás pedig járványmegelőzés.

Kimaradt?