Biró Zsolt a tájékoztatta parlamentet a marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetéről

Napirend előtti felszólalásban tájékoztatta a parlament alsóházát a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyéről kedden Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.

Amint a napirend előtti felszólalás szövegéből kiderül, Biró Zsolt jogállamban nehezen értelmezhetőnek nevezte, hogy Marosvásárhelyen a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyenként hallgatja ki a római katolikus iskolában tanuló diákok szüleit. „A vádhatóság dolga az igazság kiderítése, tanúk beidézése, de megengedhetetlen a szülők zaklatása csak azért, mert gyerekeik számára egy egyházi szellemben működő, és e szellemben nevelő oktatási intézményt választottak. Egy olyan iskolát, amelyet az iskolahálózatban meghirdettek, a tanfelügyelőség és a minisztérium is engedélyezett” – jelentette ki Biró Zsolt. Úgy vélte: „számos jel mutat arra, hogy az iskola puszta léte is zavar egyeseket”. A képviselő felidézte: az intézményt a székelyföldi városban megtelepedő jezsuita szerzetesek hozták létre a 18. században, a 20 század elején épített iskolaépületeket a kommunista rendszer államosította, 1904-ben azonban az egyháznak visszaszolgáltatták, így az időközben megalakított római katolikus gimnázium a 2015-2016-os tanévet már a saját épületében kezdhette el. Ezt a folyamatot állította le egy adminisztratív hiba.

Biró Zsolt úgy vélte, hogy a hiba ellenére az iskola létjogosultsága nem kérdőjelezhető meg. Ezt a szülők igénye és a tavalyi tízezres tüntetés is jelezte.

Az RMDSZ Mikó Imre jogvédő szolgálata is tájékoztatást fogalmazott meg a marosvásárhelyi iskolaüggyel kapcsolatosan, amelyet kedden juttatott el a bukaresti nagykövetségeknek és a sajtónak.

Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen tavaly november elején indított eljárást a DNA, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás már a múlt év végén ellehetetlenítette a tanintézet működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis nem adhatták ki a tanárok fizetését, nem fizethették ki a közüzemi számlákat. A tanintézet élére február 14-én megbízott igazgatót neveztek ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?