Bevetésre kész a „székelybarát” román tanterv

Már csak a neveléstudományi intézet jóváhagyásán, illetve a hazai tantervreformon múlik, hogy a romániai magyar diákok sajátos tanterv és tankönyvek szerint tanulhassák a román nyelvet – tudtuk meg Király Andrástól.

Az oktatási államtitkárt azután kerestük meg, hogy az egyik országos napilapban gerjesztett vitához hozzászóló pedagógusok – köztük egy Csíkszeredában élő brit angoltanár és egy román nemzetiségű romántanár – is szóvá tették: a román nyelv és irodalom oktatásának jelenlegi tanterve és módszertana csupán meggyűlölteti a magyar diákokkal az állam nyelvét.kiraly2

Jelenleg az elemi osztályok kivételével a román nyelv és irodalom oktatása egységes tanterv szerint zajlik Romániában. Király András elmondta, az RMDSZ kormányzása idején, 2011-ben érvénybe lépett tanügyi törvény lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok számára bizonyos tantárgyak – így például a román nyelv és irodalom – oktatása és számonkérése sajátos tanterv szerint történjék.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a romániai magyar pedagógusok kihasználták a törvény adta lehetőséget, és egy szakemberekből álló munkacsoport már ki is dolgozta a magyar diákok számára javasolt, új szemléletű román nyelv és irodalom tanterveket. „Ezek már a nyelvi kompetenciák kialakítására, a beszélt nyelv gyakorlására alapoznak" – magyarázta Király. Hozzátette azonban, hogy a tantervekre szakmai szempontból előbb még a neveléstudományi intézetnek is rá kell bólintania.elevi2

Ha az intézet jóvá is hagyja a magyar diák számára írt tanterveket, még nem biztos, hogy alkalmazásuk már a következő tanévtől lehetséges lesz. Király András emlékeztett arra, hogy az oktatási minisztérium tantervreformra készül: minden szinten és minden tantárgyból új tantervek lennének szeptembertől. „Nem hiszem, hogy a magyar diákok számára írt tanterveket a tantervreformtól el lehet majd függetleníteni. Bevezetésük a reform sikerétől függ" – magyarázta.

Király szerint fejlemény ezen a téren a jövő héten várható, amikor összeül a minisztériumi tantervíró bizottság. Az államtitkár nem tartja valószínűnek, hogy a magyar diákok számára írt új román nyelv és irodalom tankönyvek is elkészülnek szeptemberre. „Az új tanterv szerint történő oktatást minden pedagógusnak meg kell tudnia akár tankönyv nélkül is oldani" – jelentette ki.

magyariAz RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese, Magyari Tivadar a maszol.ro-nak elmondta: a román nyelv oktatása a magyar diákok számára azért megoldatlan kérdés a mai napig is, mert a különféle kormányok különféle okokból késleltették a tantervek megújítását. „Viszont pedagógusi fogásokkal a tantervtől függetlenül is meg lehet oldani, hogy a kisebbségi gyermekek is megtanuljanak románul, még a Székelyföldön is” – jelentette ki Magyari.

Kimaradt?