Jogosítvány nélkül gázolt, majd cserbenhagyta áldozatát a háromszéki sofőr

Elütött egy gyalogost, majd elmenekült a helyszínről egy hamis rendszámú autóval, jogosítvány nélkül vezető sepsiszentgyörgyi sofőr.

A Kovászna megyei rendőrség szóvivője, Nicoleta Marin tájékoztatása szerint szombaton este fél tíz körül a sepsiszentgyörgyi Oltmező utcában elgázoltak egy útszélen közlekedő 46 éves asszonyt, de a sofőr nem állt meg, hanem elmenekült a baleset helyszínéről. A súlyosan sérült áldozatot a sepsiszentgyörgyi kórházba szállították, és a rendőrség nyomozást indított a tettes kilétének kiderítésére.

A szóvivő elmondta, a balesetet követő egy órán belül sikerült azonosítaniuk a sofőrt egy 37 éves sepsiszentgyörgyi férfi személyében. A rendőrök kiderítették, hogy a balesetet okozó autó ki volt jelentve a forgalomból, ezért a sofőr egy hamis rendszámtáblát szerelt rá, és azzal közlekedett. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a férfinek jogosítványa sem, vélhetően mindezek miatt menekült el a baleset helyszínéről.

A férfit őrizetbe vették, és súlyos testi sértés, cserbenhagyásos gázolás, jogosítvány nélküli vezetés és forgalomba be nem íratott autó, hamis rendszámtáblával való vezetése vádjával indítottak ellene bűnvádi eljárást. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?