Több száz háromszékit vizsgáltak korrupció gyanúja miatt

Háromszéken tavaly 228 személyt-, köztük 40 belügyminisztériumi alkalmazottat vizsgáltak korrupció gyanúja miatt, derül ki a Kovászna megyei Korrupcióellenes Igazgatóság (DGA) 2016-os évi mérlegéből.

George Alexandru a  háromszéki korrupcióellenes igazgatóság vezetője hétfői sajtótájékoztatóján az intézmény tavaly évi mérlegét ismertetve elmondta, hogy a 2016-ban általuk indított vizsgálatok révén 13 esetben emeltek már vádat 158 személy ellen, amelyből 3-an voltak a belügyi egységek dolgozói.

A korrupcióellenes igazgatóság vezetője pozitív példaként emelte, ki, hogy tavaly a háromszéki rendőrök négy esetben tettek feljelentést olyan személyek ellen, akik megpróbálták őket lefizetni. Kiemelkedő egy uzoni rendőr esete, aki tavaly két esetben is feljelentett olyan sofőröket, akik megpróbálták csúszópénzzel rábírni az őket igazoltató rendőrt, hogy ne indítson ellenük eljárást. Mint arról beszámoltunk az uzoni rendőr az elmúlt években már több alkalommal is feljelentette az őt megvesztegetni akaró sofőröket. Ezek nyomán a korrupcióellenes igazgatóság tettenéréseket szervezett és lefülelték a megvesztegetőket.

George Alexandru szerint az a tapasztalat, hogy ha egy rendőr visszautasítja a neki felkínált kenőpénzt, a megvesztegetők nem arra gondolnak, hogy a rendőr tisztességes, hanem azt hiszik, hogy nem kínáltak elég pénzt, és megpróbálják még nagyobb összeggel rávenni a rendőrt, hogy tekintsen el a büntetéstől.

A háromszéki intézmény vezetője szerint csökken a Kovászna megyei DGA-hoz érkező korrupciós panaszok száma, ami azzal magyarázható, hogy a 11 éve működő intézményt, régebb minden féle panasszal megkeresték, olyanokkal is, amik nem tartoztak hozzájuk, de mára a lakosság megtanulta, hogy az intézmény mivel foglalkozik, másrészt csökken a korrupciós esetek száma is, mivel az emberek félnek az ezért járó büntetéstől.

A Kovászna megyei szakember szerint leginkább azok a belügyminisztériumi alkalmazottak vannak kitéve a csábításnak, akiknek direkt kapcsolatuk van a lakossággal. A Korrupcióellenes Igazgatóság (DGA)időnként megbízhatósági ellenőrzéseket is szervez, amelyek során szervezett keretek között megpróbálnak megvesztegetni egy belügyi alkalmazottat és vizsgálják, hogy ellenáll-e a csábításnak. A DGA tavaly országos szinten 67 ilyen megbízhatósági tesztet szervezett és 64-en visszautasították a felkínált kenőpénzt.

A Kovászna megyei korrupcióellenes igazgatóság tavaly, megelőzésként 49 felkészítőt is tartott 556 közalkalmazottnak és belügyi dolgozónak. Emellett az iskola másként héten 100 háromszéki tanulónak tartottak felkészítőt a korrupcióellenes tevékenységről.

A Kovászna megyei Korrupcióellenes Igazgatóság felhívja a háromszékiek figyelmét, hogy ha rendőrségnél, csendőrségnél, készenléti felügyelőségnél, a lakosság-nyilvántartó hivatalokban, útlevélosztályon vagy levéltárban korrupciót tapasztalnak, jelezzék a 0800.806.806-as ingyenes hívószámon. 

Kimaradt?