Johannis: a PSD-nek kell megoldásokat keresnie a tüntetésekkel kapcsolatban

A tüntetésekkel kapcsolatban azoknak kell megoldást keresniük és találniuk, akik előidézték azokat, vagyis a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) - nyilatkozta kedden Klaus Johannis államfő. 

„Azoknak kell megoldást keresniük és találniuk, akik előidézték a problémákat. A gondok abból származtak, hogy a kormány megpróbált az igazságüggyel kapcsolatos törvényeken változtatni. Ezt az eljárást egyértelműen támogatta a PSD, tehát természetes, hogy a PSD-nek kell megoldásokat találnia” – magyarázta az államfő a Cotroceni-palotában. 

Véleménye szerint azért folytatódnak a tüntetések, mert az emberek elégedetlenek, „elvesztették a kormányba vetett bizalmukat, a PSD-be vetett bizalmukat és ezt nagyon világosan kimondják a téren, akinek van füle, az hallja meg” –- tette hozzá Johannis. 

A Cotroceni-palotánál szervezett tüntetésekkel kapcsolatban az államelnök annyit mondott, hogy az embereknek jogában áll tüntetni. „Minden bizonnyal az államfői jogkörön belül maradtam, közvetítőnek lenni azonban nem csak annyi jelent, hogy emberekkel beszélgetek és elfogadok minden véleményt. Mediátornak lenni azt is jelenti, hogy amikor valaki rossz lépést tesz, arra is felhívom a figyelmét” - mutatott rá Klaus Johannis. 

Kimaradt?