Újraválasztották Biró Zsoltot az MPP élére

Újraválasztották Biró Zsoltot a pártelnöki tisztségbe a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának Szatmárnémetiben tartott tanácskozásán szombaton.

Biró Zsolt egyedüli jelölt volt a tisztségre, nyolcvan támogató és hét ellenszavazattal nyerte el az újabb, négy évre szóló mandátumot.Kongresszusi beszédében Biró Zsolt ahhoz kért felhatalmazást a küldöttektől, hogy az erdélyi magyar politikai párbeszéd mélyítésén és bővítésén dolgozzon, és ebbe mindenkit bevonjon, “aki erre készen áll”.

Úgy vélte: az eddigi eszköztelenségéből kilépő pártnak az lesz a feladata, hogy a 15 polgármestere által vezetett településeken javítsa az emberek életkörülményeit, a bukaresti parlamenti jelenléte által pedig hozzájáruljon a romániai magyar érdekképviselet hatékonyságának növeléséhez és a román-magyar kapcsolatok javításához.

Célok: jogállamiság és autonómia

Meglátása szerint az MPP hatékony eszköz lehet abban, hogy több mint negyedszázad után Romániában is lezáruljon a posztkommunizmus kora, hogy "a 89 előtti rendőrállamból és a jelenlegi ügyészállamból az ország végre jogállammá váljon".

Úgy vélte: a párt ahhoz is hozzájárulhat, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatban a magyaroknak megígért teljes nemzeti szabadság Székelyföld területi autonómiájában és az erdélyi magyar kulturális autonómiában öltsön testet. Azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Székelyföldön nem a jogelméletileg legjobb, hanem a "lehetséges legjobban és legegységesebben támogatott autonómiatörvény-tervezetre van szükség".

Át kell gondolni az „erdélyi magyar többpártrendszert”

"Az RMDSZ-nek azt ígérjük, hogy miként a politikai versenyben, úgy a politikai együttműködésben is mindig kiszámíthatóak leszünk. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) arra számíthat részünkről, hogy nem fogjuk elkövetni velük szemben azokat a hibákat, amelyeket ők követtek el az MPP-vel szemben" - fogalmazott Biró Zsolt.

Biró Zsolt szerint "kutyakötelesség" megtalálni annak a módját, hogy az erdélyi magyar többpártrendszer ne gyengítse, hanem erősítse a nehéz kisebbségi sorban levő magyarságot. Úgy vélte: mára egyértelművé vált, hogy azok is tévedtek, akik "ördögtől valónak gondolták, ha mások megbontják a politikai egységet", és azok is, akik "azt gondolták ördögtől valónak, ha valakik képviseleti kizárólagosságra törekednek".

Arra is emlékeztetett, hogy a korrupció elleni harc az MPP soraiból szedte az első ártatlanul meghurcolt magyar áldozatot. A bíróság ugyanis jogerős ítéletben mentette fel a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai alól Rácz Károly volt kézdivásárhelyi polgármestert, akinek azonban kettétörte politikai pályáját az ellene indított eljárás.

A felszólaló küldöttek sorában Kulcsár Terza József parlamenti képviselő bejelentette: törvénytervezetben készül kezdeményezni, hogy március 15. is legyen munkaszüneti nap Romániában.

Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta: ellene is eljárást indított a DNA egy városházi tisztviselő feljelentése alapján. Megjegyezte, a feljelentője zsarolásként értelmezte, hogy ő a város érdekét próbálta érvényesíteni. "Azt mondom az EMNP vezetőinek, hogy gondolják át az elmúlt időszakot, és legyen meg bennük az az alázat, hogy egy sorba kell állnunk, Székelyföld jövőjét együtt kell építenünk. (...) Összefogás, alázat nélkül nincs eredmény" - üzente az EMNP meghívottként jelen levő alelnökéhez, Zakariás Zoltánhoz szólva Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere.

Létrehozták az országos választmányt

A kongresszus megválasztotta a párt öt alelnökét, és az alapszabály módosításával létrehozta az országos választmányt, amelyben az elnök és az alelnökök mellett a párt színeiben megválasztott polgármesterek és a megyei szervezetek elnökei kaptak helyet.

Az országos tanács posztumusz vasakarat díjjal tüntette ki a két évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Márton Zoltánt, a párt volt alelnökét, a Maros megyei Makfalva volt polgármesterét.

Kapcsolódók

Kimaradt?