Nem volt tűzvédelmi engedélye a bukaresti Bamboo klubnak

Tűzvédelmi engedély nélkül működött a szombat hajnalban leégett bukaresti Bamboo klub. A tűzvédelmi szabályok megszegése miatt korábban többször megbüntették a szórakozóhelyet működtető céget.

Erről a Bukaresti Készenléti Felügyelőség (ISU) szóvivője számolt be szombaton. Daniel Vasile elmondta, a 2005-ben egyszer már leégett klub üzemeltetője 2009-ben, az építkezési engedélyek alapján megkapta az ISU-tól az újraépítéshez szükséges jóváhagyásokat. A munkálatok bejezésekor azonban kötelessége lett volna tűzvédelmi engedélyhez folyamodni, ám ezt elmulasztotta. A klub megnyitása előtt, az építkezés átadásakor jelen kellett volna lennie az ISU képviselőinek, és ez nem történt meg.

A szóvivő elmondta, a tűzvédelmi engedély hiánya miatt kétszer is megbüntették 2015-ben a céget, összesen 20500 lejre. Legutóbb, 2016 novemberében  újabb bírságot kaptak, mert a tűzvédelmi menekülési útvonalon található kijáratokat lezárták.

Harmadszor már azért nem büntették meg a céget a tűzvédelmi engedély hiánya miatt, mert akkor érvényben volt a Cioloș-kormány tavaly agusztusi határozata. Ez arra kötelezte a szórakozóhelyek működtetőit, hogy legkésőbb 2017. júliusáig szerezzék be a tűzvédelmi engedélyt, ha ezt még nem tették meg. Az ISU tavaly augusztustól nem is büntethették az engedély beszerzését elmulasztó cégeket, csak jegyzőkönyvbe vették a szabályszegést. 

Ezt a határozatot a Cioloș-kormány éppen a Colectiv-tragédiához hasonló tűzesetek megelőzése érdekében hozta. Dragoș Tudorache volt belügyminiszter szombaton az Antena3 televíziónak azt nyilatkozta: időt akartak adni a szórakozóhelyek működtetőinek, hogy szerezzék be a tűzvédelmi engedélyeket. Ennek hiányában bármely létesítmény kizárólag az üzemeltető felelősségére működhetett.

Kapcsolódók

Kimaradt?