Kövesi: soha nem „intéztem” dossziékat

Tagadta csütörtökön, a román közszolgálati televízió műsorában Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) főügyésze Sebastian Ghiţă volt képviselő nyilvánosságra hozott vádjait, melyek szerint „intézkedett” bizonyos bűnügyi dossziék ügyében, és erről Traian Băsescu volt államfőnek is tudomása volt. 

A DNA vezetője a TVR-nek úgy nyilatkozott: soha nem volt semmiféle találkozója bírákkal, titkosszolgálati ügynökökkel vagy az államfővel, amelyen ügyiratcsomókat „intéztek” vagy erről tárgyaltak volna. „Románia elnökével a megbeszélések mindig intézményes jellegűek voltak, intézményes témakörökben” - mondta Kövesi.

A főügyész kijelentette, a volt román elnökkel nem beszélt azóta, amióta lejárt mandátuma. „Elfoglalt ember vagyok, több mint 12 ezer dossziénk van, tényleg nincs időm személyes kíváncsiskodásokkal foglalkozni. Valószínű, hogy ha majd lejár a mandátumom, személyes ügyekre is lesz időm, egyelőre azonban a DNA tevékenysége köti le a figyelmemet” - mondta Laura Codruţa Kövesi. 

Kapcsolódók

Kimaradt?